Majdnem Föld
Sósvízi áramlatok lehetnek a Marson
A Mars felszínén megfigyelt keskeny sötét alakzatok alapján arra következtetnek tudósok, hogy a bolygó felszínén sós víz fordulhat elő.
2011.08.05 06:26MTIAz Arizonai Egyetem Alfred McEwan vezette kutatói a Science című tudományos folyóiratban írtak felfedezéseikről: úgy sejtik, az alakzatok belsejében kővé dermedt sós víz "áramlik".
A tudósok az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA Mars Reconnaissance Orbiter nevű űrszondája által készített felvételeket elemezték. Elemzéseik szerint az áramlatok csak a meleg hónapokban figyelhetők meg, a hidegekben viszont nem. Úgy vélik, a sósvízi áramlatok léte jelentheti a legjobb magyarázatot a változatos formációkra.
A só megváltoztatja a víz fagyáspontját: a sötét meder a földi óceánokhoz hasonló sótartalmú víz lehet. "Sima" víz ilyen hőmérsékleten már nem lenne folyékony. A felfedezett hasadék az első "vízvezető" struktúrák lehetnek a Maros, amelyeket azonosítottak.
Spektrométeres vizsgálatok viszont nem találták víz nyomát, de a tudósok szerint erre magyarázat lehet az is, hogy a kőzeten nagyon gyorsan felszárad a víz. Az is elképzelhető, hogy mélyebb rétegekben rejtőzik. A tudósok megjegyezték, az is előfordulhat, hogy megváltozott kőzetstruktúrák, és nem folyadék okozza a meder sötét színét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:42 Vádat emeltek egy férfi ellen, aki kiszolgáltatott helyzetű nőket kényszerített prostitúcióra
- 4:40 NAK-MAGOSZ: megszülettek az európai gazdatüntetések első eredményei
- 3:38 KSH: 1,5 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet
- 2:37 Izrael megkezdte a palesztin civilek evakuálását Rafahból
- 1:18 Varga Mihály: a kormány további két évvel meghosszabbítja a kedvezményes lakásáfát
- 0:17 Csaknem tízezer diák tekintette meg a Szabadság, szerelem - Petőfi 200 című koncertszínházi előadást országszerte
- 0:07 Meghalt a pályán, meccs közben összeesett 17 éves focistalány
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06