Truckrace
Kamion Eb - Spanyolországi győzelmeivel 46 ponttal vezet Kiss Norbert
Az első és a harmadik futamon is az élről rajtolhatott.
2021.10.03 23:16MTIA harmadik Európa-bajnoki címére hajtó Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője a négyből két futamot megnyert a gyorsasági kamion Eb spanyolországi hétvégéjén, ezzel 46 pontra növelte az előnyét az összetettben.
A 36 éves szombathelyi pilóta a Jaramában rendezett ötödik, utolsó előtti fordulón mind a szombati, mind pedig a vasárnapi időmérő edzésen a leggyorsabb volt, így az első és a harmadik futamon is az élről rajtolhatott. Kiss mindkét első rajtkockáját futamgyőzelemre váltotta, míg a fordított rajtrácsos második és negyedik versenyen a nyolcadik pozícióból startolva szombaton negyedik, vasárnap pedig ötödik lett.
A 2014-ben és 2015-ben is Európa-bajnok magyar versenyző így 53 pontot gyűjtött Jaramában, ezzel 228 ponttal az élen áll az Eb-pontversenyben. Második a német Sascha Lenz 182 ponttal, harmadik pedig a cseh Adam Lacko 179-cel.
A kamion Eb idei szezonjának utolsó versenyhétvégéjét két hét múlva rendezik az olaszországi Misanóban, Kissnek pedig nagy esélye van arra, hogy harmadszor is Európa-bajnok legyen.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06