TruckRace

Kamion Eb - Kiss Norbert dobogóra állt Mostban

A 35 éves pilóta szombaton pole pozícióból rajtolva megnyerte a hétvége első futamát, a másodikon pedig hatodik lett.

2020.08.31 03:14MTI

A harmadik helyen ért célba Kiss Norbert, a Révész Truck Racing Team kétszeres Európa-bajnok versenyzője a gyorsasági kamion Eb idénynyitó versenyhétvégéjének vasárnapi futamán, a csehországi Mostban.

A 35 éves pilóta szombaton pole pozícióból rajtolva megnyerte a hétvége első futamát, a másodikon pedig hatodik lett.

Vasárnap szintén két versenyre került volna sor az eredeti program szerint, de a heves esőzés miatt a versenyigazgatóság úgy döntött, hogy csak egyet rendeznek meg.

A sorozat hivatalos honlapja szerint az ismét az első rajtkockából startoló Kiss végig vezette a futamot, ám a hajrában fékproblémák miatt le kellett lassítania, és harmadikként intették le.

Az összetett pontversenyt az első hétvége után a német Sascha Lenz vezeti 41 ponttal, Kiss a második 37-tel, míg a cseh Adam Lacko a harmadik 35-tel.

A kamion Eb következő fordulóját két hét múlva rendezik a belgiumi Zolderben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.