Gyurcsány: elvesszük, mert erősebbek vagyunk

A Baloldali Önkormányzati Közösség őszi kongresszusánnak vendége volt Gyurcsány Ferenc is, aki a többi között a jövő évi költségvetés elosztásáról is beszélt.
2004.09.18 09:35, Forrás: hírtv

Gyurcsány Ferenc elmondta: " Hogyan lehet ezt a közös jövedelmet - ez olyan jövőre 22 - 23 ezer milliárd forint - ezt a közös jövedelmet úgy elosztani, annak legalább azt a részét, amiről úgy döntünk, hogy elvesszük az emberektől, nem azért mert akarják, hanem azért mert mi erősebbek vagyunk és miénk az államhatalom és ezt elvehetjük, hogy azt amit elveszünk tőlük, azt legalább úgy osszuk szét, hogy arról a többség úgy gondolja, hogy na ez jó körülbelül rendben van."

A miniszterelnök - jelölt azonban konkrét összegeket nem említett a jövő évi költségvetés kapcsán. Egyelőre annyi látszik bizonyosnak, hogy az önkormányzatok 60 - 70 milliárd forinttal kapnak majd több pénzt, mint az idén.

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!

Kapcsolódó írások:

"Draskovics, Gyurcsány és Magyar a gyermekeken spórolna" Gyurcsányi mégis Gyurcsány? Szeptember 29-én lehet miniszterelnök Gyurcsány Ferencből Gyurcsány: Magyarországon nagyon sok pénz megy zsebbe, szabaduljunk meg ettől a hazugságtól FAZ: Gyurcsány miatt kilépett Németh Miklós az MSZP-ből

Belépés és regisztráció
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.