"Apeh-védelem" Escort módra? - 11 évig nincs emelés

Az APEH a közelmúltban nyílt közbeszerzési eljárást írt ki 90 objektumának őrzés-védelmére.
2003.05.05 07:40

Bár a tervek szerint május 22-én hirdetnek győztest, a pályázók körében máris az járja, hogy ez egy lefutott meccs, tudni lehet ki a győztes. Az Escort Kft. ajánlatával ugyanis igen nehéz versenyezni: azt vállalták, 11 évig nem emelnek árat. A biztonsági cég vezetője szerint csak olyat írtak le a tenderükben, amit teljesíteni is fognak, ha nyernek.

Tíz cég, a szakma krémje jelentkezett az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal közelmúltban kiírt közbeszerzési eljárására, amelyben 90 objektumának őrzés-védelmére keres üzleti partnert az adóhatóság. Bár május 22-én hirdetnek győztest, a pályázók körében máris az járja, hogy ez egy lefutott meccs. Az Escort Védelmi Szolgálat Kft. nagyívű ajánlatával biztosra mehet, hogy a jövőre mindenkit megelőzve vigyázhatja az APEH létesítményeit.

Az információk szerint a benyújtott tenderek értékelésénél leginkább három szempontot mérlegelnek: az ajánlati árat, továbbá, hogy egyedül, illetve alvállalkozókkal kívánja a pályázó ellátni a feladatot, és hogy milyen időtartamra garantálja árajánlatát. Az Escort az utóbbi esetében tett egy meghökkentő, a szakma sok képviselője szerint betarthatatlan ajánlatot.
Arra vállalkozott, hogy árait 132 hónapon keresztül nem változtatja meg.

Vagyis 11 év múlva is annyit kér szolgáltatásááért, mint most. A piaci versenytársak szerint a vonatkozó szabályozás szerint aki irracionális ajánlatot tesz, az kizárható a közbeszerzési eljárásból. Mivel ez nem történt meg, arra gyanakszanak, hogy az APEH-en belül valaki vagy valakik jó kapcsolatokat ápolhatnak az Escorttal.

Nagy József, az adóhatóság főosztályvezetője lapunknak elmondta, a tendereket csak most értékelik, és mindenki biztos lehet benne, hogy a törvényesség maximális betartásával folyik a munka. A pályázatok pontozásánál az ár 45 százalék, az ártartás, tehát hogy meddig garantálja a jelentkező a pályázatában szereplő összeget, csupán 15 százalékot ér - szögezte le a főosztályvezető, aki ugyanakkor nem cáfolta, hogy a biztonsági vállalkozások által megajánlott árakban jelentős eltérések nem mutatkoznak.

Mindegyik pályázó árajánlata éves szinten 600-800 millió forint között mozog - tette hozzá. Értesüléseink szerint az Escort évente 757 millió 190 ezer 040 forint plusz áfáért vállalná a megbízatást.

Nagy József hangsúlyozta: bár szakszerű lesz az értékelés, a végén a vesztesek megfellebbezhetik a döntést. Gyenes Levente, az Escort Védelmi Szolgálat ügyvezető igazgatója nem tagadta, hogy valóban nagyon hosszú ártartást vállalt cége: "Ezt azért tettük meg, mert az APEH üzleti partnerének lenni hatalmas presztízst, reklámot jelent a társaságnak, de növeli a vállalat referenciaértékét is.

Egy ilyen munka megnyerése nagyon sok egyéb megbízatást hozhat magával, elsősorban a magánszférából."
Gyenes szerint megszokott, hogy a közbeszerzési eljárások során minden cég alacsony haszonkulccsal kalkulál, de megfelelő módon kihasználja ezen munkák referenciaértékét a további megbízatások elnyeréséhez. Hozzáfűzte: a társaság, az általa megjelölt 132 hónapot nem csupán megajánlotta, hanem tartani is fogja.

Az ügyvezető igazgató cáfolta, hogy személyes kapcsolatban állnának valakivel az APEH-ben. Leszögezte: ha elnyerik a pályázatot, minden ilyesmiről szóló híresztelés ellenére sem kezdeményeznek majd áremelést, annál inkább törekszenek arra, a leghosszabb távon és a legmagasabb színvonalon szolgálják ki megbízójukat. Az igazgató megjegyezte még, hogy a többi induló cég, bár nem adott meg az Escorthoz hasonlóan hosszú ártartási időt, minimális, az infláció töredékével megegyező áremelést irányzott elő a jövőre.

Az Escort a magyar tulajdonban lévő biztonsági cégek között több milliárd forintos forgalmával piacvezetőnek számít. A többi között a Philip Morris Magyarországgal, az MTM-SBS Rt.-vel (TV2), a Hungarocamionnal, a Metropoliten cégcsoporttal áll üzleti kapcsolatban. Ezeknek a vállalatoknak a teljes körű őrzés-védelmét látja el a biztonsági társaság.

Szigorú pályázati feltételek

Az APEH-tender kiírásában meglehetősen szigorú feltételeket fogalmazott meg a jelentkezőkkel szemben. Így például a pályázó alkalmassági feltételei között szerepelt, hogy a korábbi három évben a beszerzés tárgyához hasonló szolgáltatási munka referenciájával kellett rendelkeznie.

A jelentkezőktől azt is elvárták, hogy a meghatározott tevékenységre vonatkozóan ISO minőségbiztosítási tanúsítványt mutassanak fel. Alkalmatlan volt az a pályázó, amelynek 2001-2002-es éves forgalma például nem érte el a tender árajánlata éves összegének 50 százalékát.

Az ajánlattevőnek ugyanakkor rendelkeznie kellett a szolgáltatás ellátásához szükséges műszaki-technikai felszereltséggel, fegyverekkel és a használatukhoz tartozó engedélyekkel, gázspray-vel, gumibottal, vizsgázott munkakutyákkal, hírközlési eszközökkel. Emellett csak azok a cégek pályázhattak, amelyek legalább 100 millió forint összegű szakmai felelőségbiztosításról szóló kötvényt is be tudtak mutatni.

Az APEH intézményeinek őrzés-védelmét jelenleg a végelszámolás alatt álló Defend Security Kft. végzi, amelynek értékszállítási és pénzfeldolgozási eszközeit március 14-én vásárolta meg a Magyar Posta Rt. százszázalékos tulajdonú leányvállalata, a JNT Security Logisztikai és Biztonsági Kft.

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!

Kapcsolódó írások:

Átvette a rendőrség az APEH Bűnügyi Igazgatóságának vagyonát Az Országgyűlés döntött, az APEH tétovázik A Parlament is vizsgálatot indít az APEH adatmentések ügyében?

Belépés és regisztráció
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.