null

Oscar-díj a MOL-nak és a Noguchinak

A brit királyi udvar képviselőjének jelenlétében adták át a legjelentősebb public relations díjat, a Nemzetközi PR Szövetség 2002-es Oscar-díjait Londonban.
2002.10.12 17:20

hirdetés

Kettős magyar siker született idén, hiszen a MOL Rt. és a Noguchi Communications nyerte a díjat lakossági kríziskommunikációs tevékenység kategóriában, míg az Unicef és a Pepper szintén egy Oscarral lett gazdagabb.

A PR Oscart, a Golden World Award for Excellence díjat a 94 ország kommunikációs szakembereit tömörítő International Public Relations Association, a legrangosabb nemzetközi kommunikációs szervezet zsűrije évente osztja ki. A MOL és a Noguchi munkáját az Emergency/Crisis kategóriában találták a világ legkiemelkedőbb kommunikációs programjának.

Mint emlékezetes, Pusztaszőlősön 2000 augusztusában tört ki a MOL Rt. PSz-34-es gázkútja. A környezető két település, Pusztaszőlős és Kaszaper lakossága sok megpróbáltatásnak volt kitéve. A kitörés során, illetve az azt követő másfél évben a MOL és a Noguchi folyamatos tájékoztatást és párbeszédet folytatott a helyi lakossággal és a médiával. A tájékoztatás és a párbeszéd mellett a MOL kompenzációs tevékenységet is folytatott: bevezette a településre a vezetékes gázt és más beruházásokat is támogatásban részesített, valamint a családokat is igyekezett a biztosító által fizetett kártérítésen felül kompenzálni.

"A MOL Rt. életének egy szomorúan emlékezetes része volt az az időszak - mondja Felkai György, a társaság kommunikációs igazgatója -, és örülünk, hogy akkori munkánkat nemzetközi szinten is méltányolták, elismerésre méltónak találták. Elmondhatjuk, hogy érezzük: figyelnek ránk, ahogy mi is figyelünk másokra. Szakmai tevékenységünk eredménye ez a rangos díj, amelyet más rangos elismerések sorába illeszthetünk: elnyertük a nemzetközi reklámvilág tavalyi legjobb reklámfilm díját, sport szponzorációs tevékenységünkért idehaza megkaptuk az Aschner Lipót díjat, az oktatás támogatása területén kifejtett eredményes tevékenységünkért pedig a Kármán Tódor díjat."

"A Noguchi volt az első kelet-európai cég, amelyik ebben az elismerésben részesült, és idén ez megismétlődött - mondotta Szántó Péter, a Noguchi Communications igazgatója. - Ez a tarolás, összesen három díjunk nemzetközileg is figyelmet keltett, a magyar kommunikációs szakma elismerését jelenti."

A díjakat az előkelő londoni Hotel Marriottban az IPRA elnöke, Jacques Dinant adta át a győzteseknek. Az ünnepélyes rendezvényen Japántól az Egyesült Államokig számos ország képviselője volt jelen. A díjátadást megelőző workshopon a résztvevők megismerkedhettek II. Erzsébet angol királynő uralkodása 50 éves jubileumának PR előkészítésével, s így a díjátadáson részt vett a királyi udvar képviselője is.

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!
Belépés és regisztráció hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.