Nem csügged a filmdíva

Brigitte Bardot vágóhidakat kritizál

Brigitte Bardot nem csügged a francia vágóhidak szabálytalanságai ellen vívott harcában.

2011.02.21 16:12MTI

Miután a színésznő feljelentést tett Franciaország egyik legnagyobb vágóhídja ellen, alapítványa a földművelésügyi és a belügyminisztérium ellen fordult.

A Le Parisien című lap hétfői száma szerint a Brigitte Bardot Alapítvány azt veti a szemükre, hogy olyan gyakorlatot tűrnek meg a francia vágóhidakon, amelyek ellentmondanak az Európai Unió előírásainak. "Sok állatot még mindig középkori szokások szerint ölnek meg, holott húsukat nem a halal piacra szánják" - véli az alapítvány.

A hús akkor számít halalnak, vagyis az iszlám előírások szerint tisztának, ha az állatot a meghatározott szabályok szerint ölték meg: imát mondanak felette, majd elvágják a nyaki ütőereit és kivéreztetik. Az iszlám csak olyan hús elfogyasztását engedélyezi, amely "felett elhangzott Allah neve".


A francia sajtóban nemrég megjelent tudósítások szerint nagyon sok esetben hasonló módszerekkel történik az állatok megölése: anélkül szúrják le a marhákat, hogy előzőleg megfelelő fegyverrel elkábítva megszabadították volna őket a szenvedéstől.

A birkák és kecskék megközelítőleg nyolcvan százalékát, a szarvasmarháknak pedig mintegy negyven százalékát nem kábítják el Franciaországban - idézte a lap egy állatorvos becslését.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.