Gitárgyűjteményét áldozza a szenvedély-betegekre
Alkohol- és drogfüggőket támogat Eric Clapton
Jótékony célra ajánlotta fel hatalmas gitárgyűjteményének egy részét Eric Clapton brit zenész.
2010.12.10 10:29MTIA 2011. március 9-i New York-i árverésre felajánlott hangszerek között van egy 13 ezer fontra (4,3 millió forintra) becsült darab is, amelyen Eric Clapton Cream nevű zenekarával adott koncertjein játszott - közölte a Bonhams aukciós ház csütörtökön Londonban.
A több mint hetven gitárt és hetven erősítőt is tartalmazó gyűjteményt február végén Los Angelesben, március elején pedig New Yorkban mutatják be a Bonhamsnál. A zenész kollégái, például Jeff Beck, J.J. Cale és Joe Bonamassa is ajánlottak fel hangszereket - olvasható Clapton honlapján (www.ericclapton.com).
Ez az első alkalom, hogy ilyen nagy és a zenetörténelem szempontjából fontos erősítő- és gitárkollekciót ajánlottak fel aukciós célokra Az árverés bevételével az antiguai The Crossroads Centre nevű elvonó klinikát támogatják.
A ma 65 éves Clapton, aki éveken át volt alkohol- és drogfüggő, 1998-ban alapította az ilyen típusú szenvedélybetegek rehabilitációjával foglalkozó intézményt.
Eklektikus albummal jelentkezik Eric Clapton
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
- 11:23 Egyre több fiatal hívja a telefonos lelkisegély-szolgálatokat
- 11:00 Halálos hajóbaleset történt Verőcénél - mindenfelé keresik az eltűnteket
- 10:22 Felmérés: egyre több az idős, beteg, munkaképtelen hajléktalan ember
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06