Reptéren érte a halál
Elhunyt a soul királya!
Az amszterdami repülőtéren vasárnap életét vesztette Solomon Burke énekes, "a soul királya", aki többek között az Everybody Need Somebody to Love című klasszikust és a Dirty Dancing betétdalát, a Cry to Me címűt írta.
2010.10.10 14:30MTIMint azt a Schiphol repülőtér szóvivője, Robert van Kapel megerősítette, a 70 éves zenész Los Angelesből tartott Hollandiába, amikor rosszul lett, a légikikötőben már csak a halálát tudták megállapítani. Ennek oka egyelőre nem tisztázott.
A Grammy-díjas előadó vasárnap este egy amszterdami klubban lépett volna fel. Burke 1940-ben született Philadephiában. Fiatalon prédikátora volt egy fekete gyülekezetnek - ebben az időben többször találkozott Martin Luther King polgárjogi harcossal -, majd elszerződött egy gospelrádióhoz. A hatvanas évek elején a világi zene felé fordult, szerződést kötött egy kiadóval, amely a Cry to Me című dalt, amely kétszer is felkerült a toplistákra, először a hatvanas években, majd másodszor a Dirty Dancing című, 1987-ben készült zenés film bemutatása után.
"Már az első naptól kezdve szó szerint Isten és a gospel hajtotta őt és a zenéjét egyaránt" - olvasható a művész honlapján. A Rock and Roll Hall of Fame tagja 2001-ben lett, egy évvel később a legjobb blueslemeznek járó Grammy-díjat kapta meg Don't Give Up On Me című albumáért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:22 Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon
- 18:21 Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
- 13:11 Bach: marad az eredeti terv, a Szajnán lesz az olimpiai megnyitó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06