A kormányzó egyelőre hallgat...
Botrány - Brigitte Nielsen: Velem csalta Schwarzenegger a párját
Nem csoda, hogy megszólalni sem mer a kaliforniai kormányzó - Egykori filmbéli partnere, a dögös szőkeség ugyanis nem mindennapi dologról számolt be önéletrajzi könyvében!
Szép pár: Arnold Schwarzenegger és Maria Shriver
2009.11.02 13:20ma.huAnnak idején jó kapcsolatot ápolt egymással Brigitte Nielsen és Arnold Schwarzenegger. Valószínű azonban, hogy ennek mostantól vége...
Az egykori dögös szőkeség ugyanis könyvet írt életéről, és nem hagyta ki a pikánsabb történetekből Arnoldot sem, akivel a Vörös Szonja című alkotásban szerepelt együtt.
Nielsen elárulta, hogy Schwarzenegger, aki ekkoriban már jelenlegi neje, Maria Shriver vőlegénye volt, többször is megcsalta a párját vele.
Azt sem rejtette véka alá, hogy együttléteik bizony igen vadak voltak, de az indok sem rossz: valahogy muszáj volt levezetniük a munka során felgyülemlett feszültséget!...
A Terminátor sztárja és Kalifornia kormányzója mindeddig nem szólt hozzá Brigitte Nielsen kínos állításához. Persze alaposan meg is kell gondolnia...
Arnold Schwarzenegger 1986 májusában, egy évvel a Vörös Szonja forgatása után vezette oltár elé a televíziós Maria Shriver-t.
Négy gyermekük született: Katherine Eunice 1989-ben, két évvel később Christina Maria Aurelia, 1993-ban Patrick Arnold és négy évre rá érkezett a legifjabb Schwarzenegger-csemete, Christopher Sargent.
Schwarzenegger üdvözölte a magyarokat!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:59 Moszkva kiutasítja a brit katonai attasét
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06