Hatalmas a káosz a gyönyörű színésznő otthonában
Édes képek: Angelina Jolie újabb gyereket szeretne
Az Elcserélt életek című filmje New York-i premierjén Angelina Jolie bejelentette, hogy tovább nő amúgy is népes családja.
2008.10.12 18:39UIP" Jelenleg hat gyerekünk van - mondta a színésznő. " Hatalmas a káosz nálunk, elviselhetetlen a hangzavar, de nem állunk meg ennyinél. Így vagy úgy, Braddel vállalunk még gyereket."
Utóbbi megjegyzésével Angie arra utalhatott, hogy ha természetes úton nem jön össze a baba, akkor lombikprogrammal próbálkoznak, ha pedig az sem sikerül, megint örökbe fogadnak. Angelina Jolie és Brad Pitt szivárványcsaládot hozott össze, azaz három gyereket örökbe fogadtak a világ legszegényebb régióiból, és összehoztak három saját bébit is.
Egy kis népszámlálás. A hétéves Maddox kambodzsai származású, a négyéves Zahara etióp, a kétéves Shiloh saját termés, az ötéves Pax vietnami, s végül a nemrég született ikrek, Vivienne és Knox Leon szintén vér szerinti gyermekeik.
Angelina Jolie legközelebb az Elcserélt életek című filmben lesz látható. Egy anyát alakít, akinek eltűnik a kisfia. A rendőrség fenyegetéssel ráveszi, hogy sajátjaként befogadjon egy idegen kisfiút, de ő nem adja fel, és harcol igazáért. (Changeling - hazai bemutató: 2009. február)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:32 A vezető cseh politikusok elítélték a Robert Fico elleni merényletet
- 10:29 Vízbeszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 9:31 Vlagyimir Putyin: nem lehet mentség a szörnyű bűncselekményre
- 9:25 Állatkínzás miatt emeltek vádat egy 26 macskát tartó pécsi nő ellen
- 8:38 Elindult a 11. Boldogasszony zarándokvonat Budapestről a csíksomlyói pünkösdi búcsúra
- 8:30 Élesen elítélte a Robert Fico elleni merényletet a felvidéki magyar párt
- 8:28 A román vezetők elítélték a szlovák kormányfő elleni merényletet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06