Természetes alapanyag

A napraforgós lett a Balaton fagyija

Nemcsak a drága szicíliai pisztáciából és a piemonti mogyoróból lehet finom fagylaltot készíteni, hanem a "mi kis szotyinkból is".

2015.05.10 14:44MTI
www.balatonfagyija.hu

A napraforgóst választották a Balaton fagyijának a Nyitott Balaton rendezvénysorozat záró programjaként meghirdetett versenyen - olvasható a Balaton Turizmus Szövetség MTI-nek küldött közleményében.

A versenykiírásnál a szervezők azt kérték, hogy természetes alapanyagokból készülő, hagyományos kézműves fagylaltokat nevezzenek a cukrászdák.

Idén a balatonföldvári Kárpáti Fagylaltozó nyerte a Balaton Turizmus Szövetség Balaton fagyija-díját. A zsűri különdíjat adott a tavalyi győztes Florida Fagyizó (Balatonmáriafürdő) gesztenyés álom, a zalakarosi Szilágyi Cukrászda almaszimfónia (muskotályos sült alma) és az Amaretto Fagylaltozó almádi házi krémes fagylaltjáért.

Az idei nyertes fagylalt készítője, Kárpáti Péter hangsúlyozta, hogy nagyon szerette volna megmutatni a közönségnek és a kollégáinak, hogy nemcsak a drága szicíliai pisztáciából és a piemonti mogyoróból lehet finom fagylaltot készíteni, hanem a "mi kis szotyinkból is".

A versenyt a régiós szövetség idén is a Nyitott Balaton rendezvénysorozat keretében hirdette meg. A felhívásra csaknem 30 fagylaltot neveztek a tó környéki cukrászdák és fagyizók. A versenyhez saját, navigációval ellátott webes alkalmazás is készült, hogy az érdeklődők minél könnyebben tájékozódhassanak és juthassanak el a helyszínekre. Az alkalmazást a rendezvény holnapján lehet elérni.

Május 3-án a négytagú zsűri 300 km-t autózva járta végig a helyszíneket és kóstolta végig a fagylaltokat. A bírálat fő szempontja volt az íz, a harmónia, az illat, a kreativitás, a felhasznált anyagok, az állag és a dekoráció.

Meszes István, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség oktatási bizottságának és a zsűri elnöke a győztes fagylaltról elmondta, hogy "kiváló az utóíze, az állaga nagyon selymes, krémes, amilyennek egy jó fagylaltnak lennie kell".

A díjnyertes fagylalt receptjét a szervezők megosztják a www.balatonfagyija.hu weboldalon, hogy minél több helyen elkészíthessék ezt a balatoni finomságot a cukrászdák és fagylaltozók.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.