Fél éven át vett magánórákat
Károly herceg: "arabul tanulok, de az egyik fülemen be, a másikon ki"
Károly herceg nemrég Katarba látogatott, ahol be akarta mutatni az arabtudását az egybegyűlteknek, de végül zavartan beismerte, hogy nem megy könnyen a nyelvtanulás: az egyik fülén be, a másikon ki.
2013.03.14 12:43ma.huKözel-keleti körúton jár Károly herceg, de a protokolláris események közepette azért sikerült a beszédeibe némi lazaságot is belecsempésznie - noha rá ez ritkán jellemző, ellentétben a vicces be- és kiszólásai miatt rendre zavart okozó apjával, Fülöp herceggel. Persze vélhetően most sem a humorérzékét akarta megcsillantani, inkább dicsekedni szeretett volna a katari szálloda recepcióján, hogy már hat hónapja foglalkozik az arab nyelv tanulásával, de még mindig csak néhány szóval tudta prezentálni a haladását.
"Erősen küzdök vele, a szavak egyszerűen az egyik fülemen be, a másikon ki..." - ismerte be némileg zavartan, nem kis derültséget okozva ezzel a jelenlévőknek. Hogy ez mennyire volt köszönhető az egyébként is tekintélyes méretű, karikatúráknak igen jó alapanyagot biztosító hallószerveinek, arról nem szólnak a sajtóhírek, de Dr. Mohammed Bin Saleh Al-Sada, Katar energiaügyi minisztere arra biztatta a brit trónörököst, hogy ne adja fel ilyen könnyen, sosincs késő ahhoz, hogy az ember valamit megtanuljon - számolt be a Mirror című brit lap.
Károly herceg mindazonáltal jól beszéli a franciát, néhány szót németül is tud, és természetesen a walesi nyelvjárást is el kellett sajátítania. Az arabbal viszont nehezen barátkozik, és ha a jelenlegi tempóban halad, akkor biztosan odébb van még annak a céljának a teljesülése, hogy eredeti nyelven olvashassa a Koránt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
- 17:40 A leendő északmacedón miniszterelnök az ország régi nevét akarja használni
- 17:00 Izraeli miniszter: erkölcsi vakság és történelmi bűn Izrael vezetőinek elítélése
- 16:39 A belgiumi Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel
- 16:35 A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte az izraeli miniszterelnök és a Hamász ellen
- 16:32 Engedélyt kapott Julian Assange, hogy fellebbezést nyújthasson be amerikai kiadatása ellen
- 16:31 Az iráni elnök és az iráni külügyminiszter is meghalt a vasárnapi helikopterbalesetben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06