Fenntartható fejlődésért adta a díjakat
Képek - Arnold Schwarzenegger díjazza a környezetbarát megoldásokat
A világ száz leginkább fenntartható technológiájú épületét, valamint egy speciális napelemrendszer gyártóját tüntette ki Arnold Schwarzenegger.
Schwarzenegger a fenntarthatóságot választotta
2012.10.19 10:29ma.huA koppenhágai Dán Királyi Színházban adták át nemrégiben a Sustainia Díjakat, amelyet minden évben a legjelentősebb fenntartható kezdeményezések kivitelezőinek ítélnek oda. A volt kaliforniai kormányzó, aki az utóbbi időben visszatért a filmezéshez, az Indigo Pay-As-Your-Go Solar technológiát köszöntötte győztesként, amely összesen hatezer kenyai, malawi-i, zambiai és dél-szudáni családnak nyújt megoldást.
A környezetbarát technológiákért felelős tagokból álló bizottság a több mint 1000 meghívott jelenlétében kihirdette a száz legfenntarthatóbbnak ítélt épület listáját is, melybe a Velux cégcsoport hat prokejttel is bekerült. A Sustainia100 program minden évben tíz különböző szektorban - köztük az energiától az élelmiszeren át az oktatásig számos területen - gyűjti össze a legjobb példákat az innovatív és inspiratív megoldásokra, céljuk pedig, hogy ösztönzőleg hassanak a már meglévő fenntartható elvek és eszközök használatára, illetve ezek fejlesztésére.
Az Európa különböző részein létrehozott hat Velux-aktívházat nemcsak felépítették, de folyamatosan tesztelik is mindennapos használat közben, az elismerés egyben azt is jelzi, hogy valóban van értelme az efféle projekteknek. A díjátadó előtti napon tette közzé a Sustainia szervezet azt a listát is, amely a széles körben elérhető és használható fenntartható megoldásokat tartalmazza.
”A világnak tudnia kell arról a sok hősről, akik azért dolgoznak ki jobbnál-jobb megoldásokat, hogy még élhetőbb bolygót teremtsenek. Büszke vagyok arra, hogy elnöke lehetek a Sustainia Díjnak és bemutathatom nemcsak a nyertest, de a 100 jelöltet is, akik mind hozzájárulnak a változáshoz” - mondta a díjátadó gálán Arnold Schwarzenegger.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:11 Bach: marad az eredeti terv, a Szajnán lesz az olimpiai megnyitó
- 12:10 Rekordszámú turista látogatott Spanyolországba az idei első negyedévben
- 11:10 Önkéntes pénztárak: évente több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a tagok
- 10:09 MGE: minden adott az új autók piacának fellendüléséhez
- 9:08 Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen
- 8:08 A Ladánybene 27 visszament a múltba új lemezén
- 7:55 Csak így tudták eltávolítani a Baltimore-i híd legnagyobb darabját a Dali konténerszállítóról
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06