Tóth Roland verekedésbe keveredett
Ököllel ütött a Jóban Rosszban színésze
Tóth Roland több küzdősportot is kipróbált már, most pedig kamatoztathatta tudását. Bodolai Bandi ugyanis verekedésbe keveredik a Jóban Rosszban ma esti epizódjában.
2012.09.25 18:29ma.huBodolai Bandit békés természetéről ismerheti a Jóban Rosszban közönsége. Kedd este azonban nem tudja visszafogni magát. A Bodolai ételfutár botránya miatt reklamáló tömegtől erőszakkal védi meg családját.
„Űztem jó néhány küzdősportot, de úgy vagyok vele, hogy amíg lehet, addig el kell kerülni az erőszakot. Majdnem mindenre lehet más megoldást is találni, persze vannak kivédhetetlen szituációk. Ilyen lehet az is, ha a szeretteimet éri támadás” – árulta el a Bodolai Bandit alakító Tóth Roland.
A színész „ellenfele” a háborgó Zentai, akit a Família Kft. egykori Vilije, Juhász Illés alakít.
„Remekül éreztem magam a forgatáson, nagyon jó volt régi ismerősökkel találkozni, és újakkal megismerkedni. Már ismerős volt számomra a sorozatok légköre, kellemes érzés volt visszatérni a kamerák kereszttüzébe, hiszen az utóbbi időben inkább a színház tölti be a központi szerepet az életemben, jelenleg Székesfehérváron játszom” – árulta el a színész.
Hogy Bandi vagy Zentai kerül ki győztesen a verekedésből, az a Jóban Rosszban ma esti epizódjából kiderül.
Jóban Rosszban – minden hétköznap dupla epizódokkal 20:05-kor a TV2-n! Mindig történik valami…
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:48 Voks 24 - Vitézy Dávid: a fővárosi állatvédelem kudarc
- 18:45 Az LMP további kérdésekre vár választ az orosz metrókocsik ügyében
- 17:45 Négy új minisztert iktatott be a lengyel elnök
- 16:42 A globális fenntarthatóságról és a geotermikus energiáról egyeztetett az E21
- 15:41 Pénzbüntetésre ítélték Czeglédy Csabát az 'ördög ügyvédje'-perben
- 14:40 OKF: kilenc vármegyében, csaknem ötvenezer hektáron gyérítik a szúnyogokat
- 13:36 A francia elnök is elítélte a Fico-merényletet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06