Bardot alaposan odapirított I. János Károlynak
Bocsánatot kért a spanyol király az elefántvadászatért
Megkövette alattvalóit a spanyol király, amiért a gazdasági válság, a honfitársait sújtó megszorítások közepette költséges elefántvadászaton vett részt az afrikai Botswanában. Ez az első eset, hogy a spanyol uralkodó bocsánatot kért valamiért.
2012.04.19 12:29MTI"Nagyon sajnálom. Hibát követtem el, és ez nem fordul elő többé" - mondta kissé megszeppent arccal János Károly szerdán, amikor orvosai beleegyezésével elhagyta a madridi kórházat, ahol csípőprotézist ültettek be neki, miután a botswanai elefántszafarin elesett és csonttörést szenvedett. A baleset miatt a király pénteken kénytelen volt sürgősen hazatérni Madridba, ahol szombaton megműtötték a San José kórházban.
A 74 éves uralkodót sok bírálat érte hazájában a botswanai kiruccanásért, amelyre ráadásul csak balesete miatt derült fény; a szavannán tett magánlátogatásról még a kormány sem tudott. Főleg az állatvédők bírálták, amiért veszélyeztetett állatfajra vadászott, de kiverte a biztosítékot az is, hogy az államfő épp a gazdasági megszorítások tetőpontján fizetett be a költséges elefántszafarira.
Botswanában, ahol aránylag sok ormányos él vadon, nem tiltott az elefántvadászat, de nagyon sokba kerül.
Internetes portálokon sok ezren követelték a királytól, hogy mondjon le a World Wildlife Fund (WWF) Spanyolország természetvédelmi szervezet tiszteletbeli elnökének címéről.
Az amúgy népszerű uralkodóra az utóbbi időben rájár a rúd: tavaly decemberben veje, Inaki Urdangarin keveredett korrupciós botrányba, húsvétkor pedig 13 éves fiúunokája lőtte lábon magát célba lövés gyakorlása közben, holott a spanyol törvények csak 14 éven felüliek számára engedélyezik lőfegyver használatát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
- 0:56 Újabb három férfi holtestét találták meg Romániában az ukrán határ mentén
- 23:39 Két székelyföldi helyszíne is lesz az Orgonák éjszakája programsorozatnak
- 22:30 Szerbiában elfogtak egy férfit, aki az elnök megölésével fenyegetőzött
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06