A zsűri mást küldött volna haza a Megasztárból

Képek - Bereczki Zoltán: "Hogy került ide ez a két ember?!"

Az teljesen természetes, ha a közönség véleménye és ízlése eltér a szakmai zsűri döntésétől, ám még így is képtelen volt szóhoz jutni Bereczki Zoltán, amikor Kullai Tímea és Bozont között kellett döntenie a Megasztár pénteki fordulójában.

A Megasztár6 4. élő adásának pillanatai képgaléria

2012.04.07 19:29ma.hu

Talán még sosem tért el ennyire a közönség véleménye a Megasztár zsűrijében ülő négy emberétől, mint péntek este, így a szokottnál is drámaibb perceket kellett átélnie Bereczki Zoltánnak, amikor a döntést meghozta: az előtte álló két versenyző közül Nagy Kristóf Bozontot menti meg, Kullai Timinek pedig búcsúznia kellett a versenytől.

A héten ugyanis ő volt a felelős a versenyzők minél jobb felklészítéséért, és ezt - mint a többi zsűritag is megjegyezte a végén - remekül végezte el, de hiába teljesített majdnem mindenki kimagaslóan az eddigi teljesítményéhez képest, a kiesést így sem kerülhette el egy énekes.

A heti téma a Filmslágerek volt, ennek jegyében indított Nagy Kristóf Bozont a Smash Mouth All star című számával, amely sok más film mellett talán a Shrek betétdalaként vált a leginkább ismertté. A dal végén a zsűri viszonylag kevés konkrét értékelést mondott a számról és Bozont énekléséről, még Falusi Mariann állt a legközelebb a hagyományos kritikához, amikor azt mondta: énektechnikailag ez volt a legjobban kidolgozva eddig a versenyzőnél, miközben maga az előadás is vicces volt.

A többiek leginkább a fiatal előadó rendbontásával voltak elfoglalva: a héten kiszökött egy kocsmába, ám a valódi büntetés elmaradt, a zsűri férfitagjai inkább azt nehezményezték, hogy őket kihagyták a srácok a buliból.

Fotó: TV2 (A galériához KATT a képre!)


Szakos Andreával szerencsére nem történtek efféle "balesetek", ő ezúttal is maximálisan a felkészülésnek szentelte a hetet, ráadásul óriási erőt adott neki, hogy múlt héten a közönség soraiban ott ült szerelme, és az adás után végre hosszú hetek óta egy rövid időt is el tudtak tölteni egymással. A lány Beyoncé Listen című slágerét hozta el a Dreamgirls című filmből, és mint mindig, ezúttal is teljes mértékben lenyűgözte a zsűrit. Bereczki elárulta, hogy rettentően izgult a versenyzőért, mert a változatosság kedvéért ezúttal őt érte utol a gégegyulladás, de szerencsére ez a dalon egyáltalán nem érződött.

A harmadik fellépő egy magyar dallal próbált szerencsét, ráadásul olyan előadótól, akihez - mint mondták - ritkán mer bárki is "hozzányúlni", hisz Cserháti Zsuzsát utánozni szinte lehetetlen, átalakítani a dalait saját egyéniségre pedig bűn. Ennek ellenére a Csak szex és más semmi című vígjátékban elhangzott Boldogság, gyere haza című szám gyönyörűen szólt a Kullai Tímea előadásában. Bereczki nem tudta eldönteni, hogy az egész heti közös munka hatására, vagy a fejlődés hozta magával, de a korábban érzett disszonancia végre eltűnt a váci lány hangja és a színpadon képviselt megjelenése között.

Burgess Benji a tőle már megszokott bohókás stílust hozta a Jóbarátok című sorozat főcímdalával, az I'll be there for you-val, ráadásul most először félig-meddig "hazai pályán" mozgott, mert az élőzenét saját zenekarának tagjai biztosították. De ez sem tudta megmenteni a szokásos kritikától, melyben a zsűritagok kiemelték, hogy a látvány és az összhatás remek, már csak a hangokat kellene eltalálni.

Mester Tamás szavait Falusi Mariann azzal egészítette ki, hogy ezúttal mintha maga Benji sem lett volna olyan lendületes, mint szokott, "a gitárosok ugráltak mögötted, te meg, Benji, olyan kis lustácska voltál" - vélte. Az est talán legrosszabb kritikáját zsebelte be ezzel a továbbra is hősszerelmes fiú, de sok idő nem volt elmélkedni ezen, mert máris érkezett a következő versenyző.

Fotó: TV2 (A galériához KATT a képre!)


Ő nem volt más, mint Farkas-Jenser Balázs, aki az ugyancsak számos film betétdalát képező Somewhere over the Rainbow című dalt adta elő a kimondhatatlan nevű hawaii énekes, Israel Kamakawiwo'ole verziójában, összegyúrva a Wonderful world című Louis Armstrong-slágerrel. Ráadásul a zenei alapról is saját maga gondoskodott, és mint Bochkor Gábor a végén megjegyezte: számára itt kezdődik az igazi zenész, amikor már valaki nemcsak énekelni tud, hanem közben egy hangszeren - jelen esetben gitáron - kíséri saját magát.

Talán Attiláról azonban homlokegyenest más vélemény alakult ki az ítészek között, miután befejezte az I don't wanna miss a thing című Aerosmith-számot, amely az Armageddont idézheti minden filmrajongóban. "Kinyírlak, Attila!" - fakadt ki Bereczki, és már a dal közben is hasonló vélemény ült ki zsűritársai arcára is. Mint a heti felelős fogalmazott, Attila nem sok energiát tett a felkészülésbe, és nem elég, hogy az első közös órára még messze nem tudta magát a dalt sem, de most is a 80 százaléka hamis volt.

Más okból, de hasonlóan lesújtó kritikát kapott Nagy Adri, aki Sting Shape of my heart című számát ültette át a saját stílusára, csak épp a Bereczki által kitalált kerettörténet nem volt elég egyértelmű a nézőknek. "Nem értettem, miért rakott a pincérfiú ékszereket a lányra?" - kezdte Mester, Falusi pedig nemcsak a mélyre helyezett hangfekvés miatt érezte az egész produkciót mélynek. Csak Bochkor dicsérte meg a Adrit, kiemelve, hogy Sting líraiságát eleve nehéz megfelelően átadni, és ahhoz képest kifejezetten jó volt a Leon, a profi című akciófilm betétdala.

A csalódott lány távozása után Radics Gigi lépett színpadra, aki még mindig inkább kislány, mintsem felnőtt nő, ám Bereczki most lendített rajta egyet az érés útján. "Tudom, hogy Beyoncé a kedvenc énekesnőd és olyan show-t szeretnél csinálni, mint ő. De tudnod kell, hogy Beyoncé felmegy a színpadra és ha kell, akkor bizony megrázza a s*ggét. Ha olyan akarsz lenni, mint ő, neked is meg kell ráznod!" - szólt a tanács.

És Gigi végre kilépett a komfortzónájából, megmozdult a színpadon, miközben a közönség csak kapkodta a fejét: eddig ezt miért titkolta? Ahogy ledobta a gátlásait, úgy vált még elsöprőbb erejűvé a már eddig is lenyűgöző előadásmódja. Bochkor egyenesen úgy vélekedett, hogy azért írták meg 2004-ben Christina Aguilerának a Car wash című számot, hogy 2012-ben majd egy Radics Gigi nevű lány a Megasztár színpadán elénekelje, Falusi pedig azzal egészítette ki, hogy már mindenben bizonyított, most már csak az van hátra, hogy egy magyar nyelvű számmal is ki merjen állni.

Fotó: TV2 (A galériához KATT a képre!)


Az utolsó önálló fellépő Bihal Roland volt, aki a szüleitől kapott videóüzenetből kapott új erőre ezen a héten. Nem titkolta, hogy a közös munka megkezdése előtt igencsak tartott Bereczkitől, mert egészen eddig csak negatív kritikát kapott a musicalszínésztől, de ezúttal a zsűriszékben helyet foglaló sztár beismerte, hogy most nem tud rosszat mondani róla. "Nem kerültem közelebb a személyiségedhez, viszont sokat dolgoztál a dalon és sokat fejlődtél. Technikailag ez egy nagyon nehéz dal, de iszonyú jól teljesítetted!" - lelkendezett Seal Kiss from a rose című száma után.

Az egyetlen problémának csak azt tartották, hogy túlzásba vitte a színpadias elemeket, a dal végén az egyik kamera "segítségével" egy rózsát is a kezébe vett. "Nem kell egy rózsát fognod, hogy tudjuk, arról énekelsz" - jegyezte meg Mester, aki egyúttal hiányolta azt a karizmát Rolandból, ami az eredeti előadóban benne van, de azzal biztatta az énekespalántát, hogy ez szerencsére tanulható.

A szavazás lezárása előtt a döntéshelyzeten kívüli zsűritagok egyenként elmondták, melyik versenyzőt tartották aznap este a legjobbnak és a legrosszabbnak, többségük két-két nevet mondott mindkét kategóriában, hisz nem tudtak dönteni a produkciók között. Farkas-Jenser Balázst mindhárman egyértelműen kimagaslóan jónak találták, a leggyengébbek közé pedig Nagy Adrit és Benjit sorolták.

A közönségszavazatok azonban nem ezt a véleményt tükrözték, a veszélyzónába végül Bozont, Kullai Timi és Talán Attila került, akikért néhány percig újult erővel küzdhettek rajongóik. A már megszokott sztárvendég ezúttal elmaradt, helyette a még versenyben lévő kilenc énekes közös produkcióval lépett a színpadra: a magyarul épp Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra által sikerre vitt Fény című musicalslágert adták elő.

Néhány másodperccel később lezárult a szavazás, a nézők az utolsó pillanatban Attilát mentették meg, Bereczki pedig láthatóan gyötrődve tette fel a kérdést: "Hogyan állhat itt ez a két ember? Hogy jutottak épp ők ide?" Társai egybehangzó véleményével azonban szembement és némi vívódás után úgy döntött, hogy az általa felvázolt jövőkép alapján Bozont az, akinek még esélye lehet ebben a versenyben - az énekesek és a közönség tehát Timitől búcsúzott Nagypénteken.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.