Egyszerre sérült meg a két legenda
Blamázs: együtt fekszik Schwarzi és Sly a kórházban
Egymás melletti ágyon fekszik a kórházban a '80-as évek két legendás hőse, Arnold Schwarzenegger és Sylvester Stallone, állítólag egyszerre sérültek meg. Mások szerint viszont valószínűleg csak reklámfogásról van szó.
2012.02.09 15:29ma.huÚgy tűnik, még a szuperhősök fölött is eljár az idő, de minő véletlen, hogy egyszerre dől ki a sorból két akkora kaliberű legenda, mint Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger! Ráadásul ahhoz képest, hogy ifjúkorukban már-már ősellenségnek számítottak, most épp egymás mellett kell feküdniük a kórházban, ami már csak azért is különös, mert általában a sztárok magánszobát szoktak kapni, nem pedig valamiféle nyilvános kórtermet.
De az élet kegyetlen, így aztán amikor Kalifornia exkormányzója egy forgatás után úgy döntött, ideje egy kicsit rendbehozni a sajgó vállát, meglepetésére ki állt mögötte a kórházi recepciónál? Naná, hogy véletlenül épp az egykori Rambó.
A döbbenete meg már csak azért is érthetetlen, mert kicsivel korábban még együtt dolgoztak A feláldozhatók című film második részén. Biztos kamerán kívül nem beszélnek egymással, és egyikük sem ajánlotta fel a másiknak, hogy beviszi a kórházba, ha már úgyis odatart.
Azt meg már végképp csak a rosszmájúak gondolhatják, hogy az egész jelenet megrendezett, afféle előreklámként dobták be a készülő alkotáshoz. Szemfüles olvasóink egyébként észrevehetik azt is, hogy Sly nyakából egy fecskendő lóg ki - gondosan lekupakozott tűvel a végén.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 4:05 NAK: megalakult a 'mentes' termékek munkacsoportja
- 3:05 Továbbra is népszerű, de átalakult a borravaló intézménye egy felmérés szerint
- 2:04 MOHU átadta az első új hulladékudvarát Esztergomban
- 1:03 Az Európai Bizottság tájékoztatást kér az X közösségi platformtól a tartalommoderációs források csökkentéséről
- 0:03 Robert Downey Jr. szeptemberben debütál a Broadwayn
- 23:02 Nébih: inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat
- 22:01 Államfők: közös jövőt épít Kína és Szerbia
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06