"A közalapítvány nincs veszélyben"

Felmentették Harsányi Lászlót, a Holokauszt Emlékközpont igazgatóját

Azonnali hatállyal felmondott Harsányi Lászlónak, a budapesti Holokauszt Emlékközpont ügyvezető igazgatójának első ülésén az újonnan bejegyzett közalapítványi kuratórium.

2011.05.19 22:30MTI

Harsányi László nem kívánta kommentálni a hírt, mindaddig, míg az átadás-átvétel le nem zajlott. Arra kérdésre, hogy mivel indokolták felmentését, Harsányi azt mondta, "semmivel". Szerinte a közalapítvány nincs veszélyben, az csupán új vezetést kap.
   
A Népszabadság információja szerint a Haraszti György, az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem professzora által vezetett testület Szita Szabolcs történésznek adott ideiglenes megbízást az intézmény igazgatására. A lap úgy tudja, a közigazgatási és igazságügyi tárca már fel is kérte Szita Szabolcsot egy új intézményi koncepció kidolgozására.
   
Haraszti György úgy fogalmazott, hogy az új kuratórium új kiállítási koncepciót, tudományos vezetést képzel el, és ehhez keresnek alkalmas embert.
   
Bejelentette: június 30-án pályázatot írnak ki az igazgatói posztra. Leszögezte: a pályázaton bárki indulhat, és valószínűsítette, hogy Szita Szabolcs is pályázik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.