Jön a 4.!

Lovasi és Berecz sem hagyja ki az Ördögkatlant

Öt nap alatt mintegy háromszáz programmal várja a 4. Ördögkatlan Fesztivál augusztus 3-5. között a Kisharsányba, Nagyharsányba és Palkonyára látogatókat; az idei díszvendég Berecz András, Lovasi András, Korniss Péter, Törőcsik Mari, valamint Kárpátalja.

2011.05.10 14:05MTI

A Villányi-hegység lábánál megrendezett rendezvénysorozat nem gigafesztivál kíván lenni, hanem idén is arra helyezi a hangsúlyt, hogy minden művészeti ágból színvonalas programokat kínáljon, egyben megőrizze meghitt, személyes hangulatát - mondta Bérczes László főszervező a keddi budapesti sajtótájékoztatón.

A rendező kiemelte: a programban helyet kap többek között a rock, a klasszikus, a nép- és a világzene, a színház, a képzőművészet, az irodalom, a kortárs tánc, és kiemelt figyelemmel fordulnak a gyerekek felé.

A díszvendégek sem egyszerűen "nagy nevekként" bukkannak fel a három baranyai faluban, hanem aktívan részt vesznek a fesztivál programjában - közölte Kiss Mónika társszervező.

Lovasi András fellép a Budapest Bár új lemezét bemutató koncerten, középkori latin himnuszokat énekel a Sator Quartettel, Lackfi János megzenésített verseit adja elő, majd egy Kiscsillag-koncerttel zárja az idei Ördögkatlan Fesztivált. Berecz András a megnyitón ad mesemondó estet, majd zenél és énekel is barátaival. Korniss Péter fotográfus a Vylyan-teraszon jelentkezik kiállítással, míg Törőcsik Marit a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház Szarvassá változott fiú című előadásában láthatja a közönség. Kisharsány, Nagyharsány és Palkonya mintegy húsz helyszínén fellép még a Quimby, a brit Tiger Lillies, Ferenczi György és a Rackajam, míg Kolonits Klára Liszt-dalokat énekel. A beregszászi teátrum mellett az Ördögkatlan vendégül látja a Bárka Színház, a Nézőművészeti Kft. és a Pécsi Müszi előadásait, de a Göttinger Pál vezetésével megtartott Busz-Színházak sem maradnak el. A Mediawawe Fesztivál igazgatója, Hartyándi Jenő az idei Mediawawe-falu programjaiból a helyiek bevonásával megtartott művészeti műhelyeket és a "nemzetközi szálat" emelte ki, amely során többek között török, albán és ugandai koncert is lesz a Villányi-hegység lábánál. Bérczes László az Ördögkatlan költségvetéséről beszámolva elmondta: a fesztivál bevételeinek nagy része a jegyek, bérletek értékesítéséből, illetve a pályázatokból származik.

A Nemzeti Kulturális Alap miniszteri keretéből ebben az esztendőben 15 millió forintot kaptak, mivel azonban a három vendéglátó falu csak csekély mértékben tud hozzájárulni a költségekhez, nagy szponzorokat pedig nem sikerült szerezni, az Ördögkatlan 2011-es büdzséje valószínűleg nem lépi túl a 36-37 millió forintot. A szervezők tájékoztatása szerint megkezdődött a kedvezményes bérletek árusítása, többek között a www.ordogkatlan.hu honlapon, ahol már a fesztivál programjainak nag

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.