Összehozzák a fiatalokat egy táncra
Hip-hoppal köszönti Európát ezer fiatal
A tervek szerint tánccal köszönti karácsony előtt ezer fiatal Európát csütörtök délután Dombóvár központjában; az akció interneten is látható lesz.
2010.12.15 09:00MTIAz attrakciót a Hunyadi téren rendezik, amelyet délután három órakor öt percre lezárnak a forgalom elől.
A fiatalok a dombóvári hip-hop tánccsoport felhívására csatlakozhatnak a közös tánchoz, amely maga is egy hip-hop jellegű koreográfiára épül - mondta az MTI-nek Bölöny Erika szervező.
Eddig ötszázan jelentkeztek, és vannak érdeklődők, akik szívesen beállnak majd közéjük.
Az esemény egy villámcsődülethez lesz hasonló; nem érdekes, hogy ismerik-e a tánclépéseket, elég, ha a csoport egy tagja tudja, a többiek pedig bekapcsolódhatnak - tette hozzá. A látványosnak ígérkező produkciót öt kamerával rögzítik, és internetes videomegosztó portálokon teszik közzé.
A szervező a program céljáról azt mondta: "Szeretnénk összehozni a fiatalokat egy táncra, erősíteni a közösséghez való tartozásukat, aminek jelenleg híján vagyunk".
Bölöny Erika hozzáfűzte: egyúttal mozgalmat is szeretnénk indítani, reményeik szerint más városok is bekapcsolódnak majd az évente egyszer, karácsony előtt rendezendő nagyszabású táncprogramba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06