Új szakasz kezdődik írói pályafutásában
J.K. Rowling: Harry Potter talán még visszatérhet
Harry Potter talán még visszatérhet - mondta J. K. Rowling, a Harry Potter-regényfolyam szerzője a The Oprah Winfrey Show pénteki adásában.
2010.10.01 21:27MTIA 45 esztendős brit írónő - akit Nagy-Britannia egyik leggazdagabb asszonyaként emlegetnek - a héten Edinburgh-ban beszélgetett a talk show háziasszonyával, és az erről készült felvételt pénteken mutatták be az amerikai ABC televízióban.
Rowling elmesélte, hogy milyen nehézségeket okozott számára a hirtelen rászakadt hírnév. Mint mondta valójában második amerikai könyvbemutatóján, a rajongókkal való találkozása során érezte át a "Beatles-mániát". Arról is vallott, hogy bár korábban mindig azt válaszolta, megbirkózott a rá nehezedő nyomással, igazság szerint voltak pillanatok, amikor ez csak egy cérnaszálon függött.
Az írónő kitért arra is, hogy a Harry Potter történetek szereplői még mindig a fejében vannak, és bármikor képes lenne rá, hogy írjon még róluk néhány történetet. "Nem mondom, hogy nem folytatom" - magyarázta Rowling, hozzátéve, hogy most úgy érzi, új szakasz kezdődik írói pályafutásában. A varázslótanoncról szóló regénysorozat világszerte 400 millió példányban fogyott el, a kötetből pedig nagy sikerű filmszéria készült.
A regény befejező része, a Harry Potter és a halál ereklyéi 2007-ben került a könyvesboltokba több mint 90 országban, és megjelenése első 24 órájában csak Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban 11 millió példányban kelt el. Az utolsó kötet két részben mutatkozik be a filmvásznon, az első részt novemberben kezdik forgalmazni. A magyar premierre november 25-én kerül sor.
Kapcsolódó írások:
- Képek: Harry Potter egy meleglap címoldalán!
- Daniel Radcliffe katonának áll
- Nyugaton a helyzet változatlan: Harry Potter háborúba megy
- Daniel Radcliffe megsiratta a varázslótanonc utolsó perceit
- Simpson a menő, lekörözte még Harry Pottert is
- Nahát: a Harry Potter sztárját veszi el az Alkonyat vámpírja!
- Broadway-musicalben lép fel a Harry Potter sztárja
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06