Több mint 300 hazai étterem az idei kötetben

Alexandra étteremkalauz 2010

Az Alexandra étteremkalauz idei kiadásában már több mint 300 étterem értékelése szerepel, ezek közül 44 lépte túl a nemzetközi minőséget jelentő 11 pontot; a csütörtöktől kapható kötet szerint az év legjobb étterme a budapesti Costes és a viszi Chateau Visz lett.

2010.05.28 09:08MTI

Mint Matyi Dezső, az Alexandra Kiadó tulajdonosa a csütörtöki kötetbemutatón elmondta, első megjelenésekor - két éve - étteremkalauz független értékelései még nagy ellenállást váltottak ki számos vendéglátóhely tulajdonosából.

Azóta a szakma belátta a kalauz szükségességét, és a hazai gasztronómia is "fantasztikusat lépett előre" - jegyezte meg. Matyi Dezső véleményét osztotta a kötet összeállításában tesztelőként is közreműködő Christian Meyer nemzetközi éttermi inspektor, aki úgy vélte, határozottan érzékelhető a magyar gasztronómia utóbbi években mutatott fejlődése.

Bánki Erik, az Országgyűlés Sport- és turisztikai bizottságának elnöke az Alexandra étteremkalauzt méltatva a vendéglátást sújtó problémákra is felhívta a figyelmet. Mint elmondta, a magyar GDP 8 százalékát adó turizmust rengeteg adónem és adminisztrációs költség terheli, ezért ezen a téren változásra lesz szükség.

Molnár B. Tamás, a kötet főszerkesztője is elismerte, hogy a színvonalasabb vendéglátás több turistát vonz az országba, de a legfontosabbnak azt nevezte, hogy a "jobb gasztronómiával a mi életünk is jobb lesz".

A Magyar Gasztronómiai Egyesület elnöki tisztségét is ellátó szakíró hangsúlyozta, az Alexandra étteremkalauz célja kezdettől fogva az, hogy tükröt tartson, hiteles mércét állítson, és megteremtse a nemzetközi összehasonlítás alapjait.

Az elmúlt években a magyar éttermek egy része között létrejött a "minőség szövetsége" - vélekedett Molnár B. Tamás, hozzátéve: közös érdek a minőségi alapanyag, a jó szakácsok, cukrászok képzése, valamint az ésszerű adózási környezet és szakmai előírások létrejötte. A csütörtöki kötetbemutatón jelentették be a kalauz kategóriagyőzteseit, köztük az év legjobb éttermeit.

A főszerkesztő megfogalmazása szerint minőségi szempontból könnyű dolguk volt a választásban, mert a viszi Chateau Visz és az év közben a Michelin-csillagot Magyarországon elsőként elnyerő étterem, a budapesti Costes kiemelkedett a hazai mezőnyből.

A Chateau Visz fél ponttal előzte meg fővárosi vetélytársát, a Balaton közeli étteremben azonban éppen a lapzárta után váltottak séfet - Erik Schröter konyhafőnök helyét az eddigi sous-chef, Stefan Gebhardt vette át - ezért a 16 pontos eredményt a szerkesztők végül zárójelbe tették, és az év étterme idén is a Costes lett.

Mint Molnár B. Tamás az MTI-nek elmondta, a csaknem 340 oldalas idei kötetbe - részben terjedelmi okokból - már nem fért bele az éttermi részhez hasonló részletességű borkalauz. Terveik szerint azonban az étteremkalauz következő kötetei a környező országokba is kitekintést nyújtanak - árulta el.

Az újdonságok között a gasztronómiai szakíró megemlítette, hogy immár mindegyik étterem értékelő oldalán rövid angol nyelvű összefoglaló is olvasható. A szerkesztők emellett szigorítottak az értékelésen is: a nemzetközi összehasonlíthatóságot szolgáló, 20 pontos rendszerben immár 16 pont kell a "csillagos" teljesítményhez".

A tesztelt mintegy 300 étteremből 44 teljesített a nemzetközi minőséget jelentő 11 pont fölött. A főszerkesztő azonban hangsúlyozta: ez nem azt jelenti, hogy 11 pont alatt nincsenek jó éttermek.

Az Alexandra étteremkalauz tesztelői külföldet megjárt hivatásos szakácsok, szakoktatók és több évtizedes tapasztalattal rendelkező étteremjárók; a szerkesztők a http://etteremkalauz.alexandra.hu honlapra beküldött olvasói értékeléseket is figyelembe veszik a tesztelési célok meghatározásánál.

Kapcsolódó írások:

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.