"Pálinka szerelmem, légy az enyém"

Félmaraton, autóverseny és pálinkakóstolás

Ha Gönc, akkor barack, ha pálinka, akkor gönci barack. De ha Rákóczi? Akkor leginkább Borsod-Abaúj-Zemplén megye. Így kapta az I. Rákóczi Pálinkatúra és Pálinkamustra nevet a rendezvény. A versenyzők bejárják a megyét, felhívva a figyelmet arra, hogy a gyönyörű tájak és kulináris élvezetek miatt ide érdemes eljönni.

2010.04.13 07:50MTI

„A megyében a pálinkafőzésnek- és fogyasztásnak évszázados hagyományai vannak, Göncnek is köszönhetően a pálinka nemzeti italunk, igazi hungaricum. Mindezt szerettük volna összekapcsolni a megye népszerűsítésével, ezért úgy döntöttünk, végig kell autóznunk a megyén” – hallhattuk az esemény főszervezőjétől Gergely Zsolttól, a megyei közgyűlés alelnökétől.

Április 17-én a másnap kezdődő Országos Félmaratoni Bajnokság elő rendezvényeként indul a Rákóczi Autós Pálinkatúra a Megyeházáról. A meghívott és a versenyre benevezett autósok előre kijelölt útvonal alapján, itinerrel ellátva teljesítik a szombati versenytávot. Hagyományteremtő szándékkal indult az esemény szervezése, amely játékos, ötletes, ugyanakkor értékeket képvisel, és turisztikai vonzerővel is bír. Ahhoz, hogy a megyében sok helyre eljuthassunk, autóra van szükség, mert lehetetlen lenne másképp egy nap alatt megtenni azt a majdnem 250 kilométert, ami a túra útvonala. A 21 túraállomáson - mely 14 megyei településen lesz - olyan játékokat, feladatokat kell végrehajtaniuk a versenyzőknek, amelyek az adott tájegységgel kapcsolatosak vagy rá jellemzőek. Ezek között lesz üveg űrmértékbecslés, autós ügyességi verseny, lovas akadálypályán való átjutás, íjászverseny, barackmagmérés, pálinkapalackozás és bobozás is. A versenyre 22 csapat nevezett.

Az indulók között lesz például dr. Ódor Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke, megtiszteli a versenyt Repka Attila olimpiai bajnok birkózó, Martinek János olimpiai bajnok öttusázó, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Atlétikai Szövetség, a Vám-és Pénzügyőrség, de képviselteti magát a Megyei Kórház, ahogy Encs, Sátoraljaújhely, Sárospatak, Szerencs, a Zempléni Településszövetség, benne polgármesterekkel, kedves barátokkal. Az esemény háziasszonya Zimány Linda lesz, de a rajtnál találkozhatnak Pataky Attilával, és az eseményen jelen lesz Erőss Zsolt hegymászó is. A túra útvonala olyan pálinkafőzőket érint, akik nem most kezdték a szakmát és az általuk készített nedűk igen közkedveltek. Csodálatos útvonalon halad majd a verseny, miközben Kékeden finomabbnál finomabb pálinkák közül kell eldönteni, melyek lesznek megyénk „legszebb" pálinkái.

A versennyel egy időben ugyanis a kékedi Melczer Kastély festői környezetében az első Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pálinka Mustra is kezdetét veszi. A pálinka illata, tisztasága, karaktere, harmóniája hamar megmutatja majd a szakértő zsűrinek, hogy melyik lehet a több tucat, különböző évjáratú és fajtájú pálinka közül a legjobb. A túrázók délután érkeznek a mustra helyszínére, Kékedre, ahol már együtt hallgathatják meg a Magna Cum Laude élő koncertjén a címben is idézett Pálinkadalt.

A verseny másnap folytatódik Kékedről Encsre, ahol – a megyében már harmadszor - a Magyar Köztársaság Félmaratoni Futó Országos Bajnokságát rendezik. A szervezők célja az volt, hogy a sport és kikapcsolódás, mozgás és pihenés, kultúra és gasztronómia egymás mellé kerüljenek, és megmutathassák e gyönyörű megye legszebb tájait.

Az ország minden részéből érkező sportolók, edzők, vendégek így látogattak el a Pitypalatty-völgybe, azt követően Szerencsre és Hegyaljára – az előző versenyek helyszíneire. A szervezők idén Encsre invitálják az ország legjobb profi, és amatőr hosszútávfutóit. De nem csak futóversenyt láthatnak az érdeklődők, mert rengeteg színes program is várja a közönséget: egészségügyi nap, tészta-party, gyermekműsorok, a Groovehouse fellépése, néptánc és még sok-sok érdekesség. A mezőny várhatóan 10.30-kor érkezik célba, majd ezt követi az eredményhirdetés.

A kétnapos rendezvénysorozat kiváló alkalom arra, hogy az itt élők és településeik bemutatkozzanak akár a sport szerelmeseinek, akár a családi kikapcsolódást keresőknek. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak!

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.