A népi hagyományokra épül
Turisztikai fejlesztés Hollókőn - egymilliárd forint a világörökség részének
Egymilliárd forintos turisztikai fejlesztést valósítanak meg a világörökség részeként számon tartott Nógrád megyei Hollókőn, az interaktív program a népi hagyományokra épül - jelentette be a Nógrád megyei önkormányzat elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón a településen.
2010.04.01 16:38MTIBecsó Zsolt (Fidesz) elmondta: az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség 993 millió forintos támogatással akciótervként javasolta a programot, a végleges döntést a kormány hozza meg. Az összesen 1 milliárd 30 millió forintos projekthez Nógrád megye és Hollókő önkormányzata közösen biztosítja az önerőt - tette hozzá.
Az elnök közölte: a harmadik-negyedik negyedévben indítanák a közbeszerzési eljárásokat, és két éven belül megvalósulhat a program, amellyel az évi százezres látogatói számot 180 ezerre növelnék. A fejlesztéssel mérsékelni akarják a szezonalitást, emelni a tartózkodási időt, és elérni, hogy a mostani 200 mellett újabb kereskedelmi szálláshelyek jöjjenek létre, de utóbbit már a magánszférának kell megoldania - tette hozzá.
A "Próbáljon szerencsét Hollókőn" elnevezésű program célja, hogy a látogatók élményszerűen átélhessék a korábbi korok megelevenedett életét, részei legyenek az egykori paraszti világ hétköznapjainak, a palóc szokásoknak, hagyományoknak. A turisták egy népmesébe csöppennek majd, és elindulnak a mesebeli hétpróbára.
A látványosság része lesz a Mulatós ház, a Gasztronómiai kóstolóudvar, a Kézművesház, a Szerelemház, a Palóc kultúra központja, vagy a Palóc olimpiai park. Szabó Csaba (Fidesz), Hollókő polgármestere azt emelte ki, hogy a látogatók minél jobb kiszolgálásával a munkahelyteremtést is segíti a beruházás, ami erősíti azt a törekvést, hogy Hollókő élő falu maradjon. Nagy Andor (KDNP), a térség országgyűlési képviselője, az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának elnöke úgy fogalmazott: "addig nem nyugszik", amíg nem lesz Hollókőn egy szálloda, egy háromcsillagos, 100 férőhelyes ökohotel, ahol jó minőségű palóc ételek várják a vendégeket.
Nagy Andor ennek kapcsán arra is kitért, hogy szemléletváltásra van szükség az örökségvédelemben, példának hozta Athént, ahol ezeréves műemlékek között működnek szállodák és éttermek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06