Magyar előadóművészeknek szenteli a napot!

A zene Világnapja a Duna Televízióban!

Yehudi Menuhin világhírű hegedűművész kezdeményezésére és javaslatára az UNESCO október 1-jét a Zene Világnapjának nyilvánította. Mindez 1975-ben történt. Azóta a világ minden pontján ezen a napon különös figyelmet szentelnek annak a csodának, amit zenének hívnak.

2009.09.25 19:40ma.hu

- „A zene továbbra is módot ad arra, hogy az emberek ma is megértsék egymást, amikor az emberiségtől a múlt előítéletei távolabb állnak, mint valaha, de megerősödve kerülnek előtérbe azok az örök értékek, amelyek mindig részét képezték bármely nép minden művészi megnyilvánulásának” – mondta ünnepi beszédében Menuhin az első zenei világnapon.

- „Az igazság, ami a világ minden népművészetében, zenei stílusában ezernyi színben mutatkozik meg, képessé tesz bennünket arra, hogy egyetértésre jussunk egymással.

Az idén a Zene Világnapján a Nemzet Televíziója magyar előadóművészeknek szenteli a nap négy ünnepi műsorát. A Liszt Ferenc Kamarazenekar új felvétele, Csajkovszkij Vonósszerenádja Rolla János vezetésével a Kiscelli Romtemplomban hangzik el (15.45) Bach orgonaművét, a d-moll toccata és fúgát Bogányi Gergely játssza zongorán.

Nem tudott ellenállni a mű szépségének – mondja, és igyekszik élményét megosztani velünk is. (16.20) Kiváló ifjúsági kórusaink közül kiemelkedik a Pro Musica Leánykar Szabó Dénes karmesterrel. A nyíregyházi énekesek felidézik az emlékezetes, 2007-es Kodály-maratont (16.35). A muzsika ünnepét egy zenei dokumentumfilm bemutatója zárja: a Zenekarok ünnepe - Magyar szimfonikus körkép (22.25).

A Művészetek Palotája a Bartók Béla Koncertteremben évente vendégül látja szimfonikus zenekarainkat. Ebben az évben tizenkilenc zenekar tizennégy magyar szerző művét mutatták be – nagy részük ősbemutató volt.

A filmben Szombathelytől Szegedig láthatunk-hallhatunk részleteket zeneszerzők és karmesterek nyilatkozataiból. Fellépnek Miskolc, Székesfehérvár, Győr, Pécs nagyszerű együttesei, és természetesen az ismert budapesti zenekarok is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.