Félmillió euróért akarták eladni a tolvajok
Előkerült egy lopott Stradivari Németországban
A felbecsülhetetlen értékű hangszert félmillió euróért akarták eladni a tolvajok, ekkor fogták el őket a rendőrök.
2009.09.11 14:10MTITöbb mint tíz hónappal az ellopása után került elő egy Stradivari-hegedű, amely tavaly a németországi Hannover közelében lévő Benningsen uradalomról tűnt el.
A becses hangszeren kívül további értékes tárgyakat is lefoglalt a rendőrség. Két gyanúsítottat elfogtak, további két elkövető azonban még szökésben van. A csoport számláján több súlyos lopás szerepel - számolt be a hannoveri rendőrség.
Az 1721-ből származó felbecsülhetetlen és pótolhatatlan hegedű - amelynek biztosítási értéke másfél millió euró (407,4 millió forint) - 2008 októberében tűnt el egy olajfestménnyel, régi rendjelekkel és ékszerekkel együtt.
A nyomozók lehetséges vásárlónak álcázva magukat nyolc héttel ezelőtt vették fel a kapcsolatot a tolvajokkal, félmillió eurót (136 millió forint) ígérve a zsákmányért.
A hatóság akkor csapott le a két férfira, amikor azok épp teherautóba pakolták az árut.
- "Hihetetlenül boldog vagyok, hogy fellelték a Stradivarit. Soha nem adtam fel a reményt" - mondta a hír hallatán a tulajdonos Roderick von Bennings felesége.
Von Bennings ugyan elismert csellista és karmester, a ritka hegedűn többnyire mégis inkább felesége, Jeanne Christée játszott.
A házaspár minden évben nyári fesztiválon látja vendégül a komolyzene nemzetközi hírességeit abban a kastélyban, amely már közel hétszáz éve van a család birtokában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06