Elhunyt a Meglógtam a Ferrarival direktora
Meghalt John Hughes forgatókönyvíró-rendező!
59 éves korában csütörtökön Manhattanben, egy szívrohamot követően váratlanul elhunyt John Hughes amerikai forgatókönyvíró-rendező, olyan filmek direktora, mint a Tizenhat szál gyertya, a Nulladik óra, a Meglógtam a Ferrarival vagy a Huncutka.
2009.08.07 13:40ma.huSzóvivőjének közlése szerint a forgatókönyvíró-rendező éppen családi látogatáson járt New Yorkban, ahol reggeli sétája során lett rosszul.
Az 1950-ben született Hughes a nyolcvanas években hívta fel magára a figyelmet olyan kultikus kamaszfilmekkel, mint a Tizenhat szál gyertya, a Nulladik óra és a Meglógtam a Ferrarival.
Az alkotó rendezett ezenkívül sikeres családi filmeket is, például a Belevaló papapótlót és a Huncutkát, a Reszkessetek, betörők!, a Beethoven, a Szabadnapos baba, illetve a Családi, Európai és Karácsonyi vakáció című műveket pedig forgatókönyvíróként jegyzi.
Az 1991-es Huncutka megrendezése után Hughes vissza is vonult a rendezéstől – a továbbiakban kizárólag forgatókönyvíróként és producerként tevékenykedett: ő volt a forgatókönyvírója például az Álmomban már láttalak című romantikus filmnek, legutóbb pedig a 2008-as Fúrófej Taylornak.
A kilencvenes években – a rendezéstől az írás felé fordulásával párhuzamosan – a filmes a rivaldafénytől is visszavonult: az utóbbi időben szülőföldjén, Illinois-ban vezette farmját.
John Hughest két fia gyászolja: James Hughes apjához hasonlóan forgatókönyvírással és producerkedéssel foglalkozik, az édesapja nevét viselő John Hughes pedig zenész.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:34 Félmillió hektárt újravetnek Oroszországban a fagykárok miatt
- 7:52 Három ember meghalt egy kamion rakterében az M1-es autópályán
- 7:28 Az EU Tanácsa elfogadta az EU közös agrárpolitikájának felülvizsgálatát
- 6:26 Az EU szigorúbb szén-dioxid-kibocsátási előírásokat fogadott el a nehézgépjárművekre
- 5:24 Mabisz: újabb járművekre kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni
- 23:22 Éhségsztrájkba kezdett a varsói szejmben a gazdák egy csoportja
- 22:21 Izrael vészhelyzeti búzaellátásról állapodott meg Romániával
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06