Jubileumi koncert a Dürer kertben!

Izgalmas program! 20 éves a Csík Zenekar!

A Csík zenekar igazán nagyszabású rendezvény keretében ünnepli meg húszéves születésnapját. A Dürer-kertben már délutántól kezdve programok várják a vendégeket.

2009.05.08 12:00ma.hu

Többek között a Pálinkaház, valamint a Borudvar, ami nem más lesz, mint a Történelmi Nagy -Magyarország borvidékeinek fesztiválja a legfinomabb nedűkkel! Ha ezeket valaki végigkóstolja, minden bizonnyal már széles jókedvvel rophatja a táncházban, ahol vendég népzenekarok húzzák a talpalávalót, és ez még csak a kezdet! 

Ott lesz a Tom Stormy Trio és DJ Nafta is, de természetesen az este fénypontja a Csík zenekar koncertje lesz, amelyen a legszebb magyar népdalok hangzanak majd el, de nem maradhat el a méltán népszerű Kispál és a Borz, valamint a Quimby-feldolgozás sem! 

A Csík Zenekarról…

Csík János zenekarának első formációja 1988-ban alakult meg, mégis jelenlegi összeállításukban jutottak el pályájuk csúcsára. Az együttes Kecskeméten kezdte tevékenységét. A zenekar számára nagy elismerés volt, hogy 2000-ben az olimpiai játékokat kísérő kulturális programhoz őket választották ki, hogy képviseljék Magyarország népi kultúráját Sydneyben. 

Bár az együttes összetétele az idők folyamán sokszor változott, többen már a kezdeti években az együttes tagjai, vagy előadásaik, lemezeik állandó közreműködői voltak. Ilyen volt Majorosi Marianna, aki a Magyar Állami Népi Együttes egyik vezető táncosa is volt, mostanra viszont már az ország egyik legjobb népdalénekeseként ismert, önálló lemeze is megjelent. A kontrás Kunos Tamás is szinte végig az együttes tagja volt. Szabó Attila, a másik prímás 1995 óta játszik már az együttesben, miközben sokáig párhuzamosan az egri Gajdos prímása is volt. 2000 után több fiatal került az együttesbe, így a tangóharmonikás és cimbalmos Barcza Zsolt is. 

2002-ben Csík János nagyon súlyos autóbalesetet szenvedett, amiben a bal karja több helyen eltört. Mivel a sérült kar nem jól forrt össze, sokáig kérdéses volt, hogy vehet-e még kezébe vonót valaha. Az egész népzenész társadalom megmozdult, segélykoncertet szerveztek a prímás és családja megsegítésére, amin sok jelentős zenész ott volt. A zenekar ebben a nehéz időszakban sem szűnt meg létezni, a másik prímás, Szabó Attila vezetésével játszottak. 

Aztán "Janika" kezdett felépülni, s fokozatosan visszanyerte képességét a hegedű megtartására és a vonó kezelésére. Hamarosan már nem csak a korábbi szintre sikerült visszakapaszkodni, hanem egyre újabb zenei ötletekkel álltak elő. Egyre gyakrabban építettek be repertoárjukba világzenei elemeket. 

Átdolgoztak többek között Kispál és a Borz számokat, de Csík János kérésére Lovasi András szöveget is írt nekik. Kísérletezésük átütő sikerrel járt: "Senki nem ért semmit" című lemezük 2007-ben elnyerte "Az év hazai világzenei albuma" kategóriában a Magyar Hanglemezkiadók Szövetségének FONOGRAM-díját, s hamarosan aranylemez lett. Úgy látták, jó úton járnak, ezért választották legújabb lemezüknek az "Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen…" címet. 

Ez egyrészt egy magyar népdal címe, másrészt arra utal, hogy továbbra is ugyanúgy játszottak autentikus népzenét és világzenét is az új felvételen. Ennek jegyében az új albumon is található Kispál és a Borz átdolgozás, valamint egy szám a Quimby zenekartól. Fontosabb fellépéseikhez ismert zenészek mindig szívesen járultak hozzá, többelk között a szaxofonos Dresch Mihály vagy a szájharmonika virtuóz Ferenczi György. 20 éves a 

Csík Zenekar Jubileumi koncert a Dürer kertben! 
2009. május 8.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.