Színház és szakralitás!
Novarina: Képzeletbeli operett a Debreceni Csokonai Színházban!
Az Eötvös Collegium Valere Novarina életművének szentelt programsorozatot szervezett a Debreceni Csokonai Színházban Valere Novarina: Képzeletbeli operett című darabjának bemutatója alkalmából.
2009.04.27 15:00ma.huAz est másik főszereplője, a darab mellett a híres szerző könyvének és fordításának megjelenése volt, melyet Rideg Zsófia fordításában lehet megvásárolni.
A konferencián hazai és nemzetközi szakértők vitatták meg Novarina műegyüttesét, valamint egy a szerző életművével összefüggő, de általánosabb érvényű problémára, a színház és szakralitás viszonyának történeti, etimológia, elméleti problémáira kérdeznek majd rá.
Az érdeklődők a konferencián kívül részt vehettek a szerző felolvasásán, valamint a vele folytatott kerekasztal-beszélgetésen is.
Valere Novarina drámaíró, rendező, festő és grafikus második magyarul megjelent könyve A test fényeinél korábbi kötetekből tartalmaz válogatást, de olyan szövegek is olvashatók benne, melyek a magyar kiadás számára készültek, és a L'Envers de l'esprit című kötetben jelennek majd meg franciául, mint például a magyar nyelvhez fűződő személyes viszonyáról írott az Érthetetlen anyanyelv című esszé is.
A magyar kiadás két központi gondolat köré épül fel. Egyrészt Valere Novarinának a képpel, a síkkal és a térrel kapcsolatos írásait tartalmazza, másrészt a nyelvhez, a színházi térben cselekvő szóhoz, Igéhez való viszonyát vizsgálja.
- "Láthatóan gondolkodni a térben: szemmel tartva, üresre éhesen gondolkodni, menni a térbe. A drámával gondolkodni, és a nyelv tüzességével. Nem elfelejteni (azt gondolni), hogy az ész győz és habozik. Azt gondolni, hogy az én egy halott marionett, aki szeretné, ha újra mozgásba hoznák. Nem a fogalmak előrehaladásával gondolkodni, nem számozott, numerizált terminusfüzérek építményével, akadozva csak igent és nemet mondani - hanem a nyelv pass(z)ióján keresztülhatolva gondolkodni." - Novarina.
Kapcsolódó írások:
- Hamarosan jön a Gyermekszínházi Szemle!
- Ulickaja díszvendégként a Centrál Színházban!
- Eldőlt8as- Táncbemutató a MU Színházban!
- Képzett társítások újra a Nemzeti Színházban!
- A József Attila Színház vendégjátékával nyit a Városmajori Szabadtéri Színpad!
- Egy szerelem három éjszakája a debreceni Csokonai Színházban!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06