Kultúra
Elvitték a zongorát egy japán pályaudvarról, mert zavarta a közönséget
A helyi hatóságok a hétvégén inkább eltávolították a hangszert, hogy ne zavarja az utazókat.
2023.05.02 09:20MTIA panaszok szerint túl hosszan és túl hangosan játszottak a kakogavai pályaudvaron a közönség számára kitett zongorán az amatőr zenészek, ezért a helyi hatóságok a hétvégén inkább eltávolították a hangszert, hogy ne zavarja az utazókat.
A The Guardian keddi beszámolója szerint a Japán nyugati részén fekvő város állomására alig fél éve tettek ki egy zongorát, hogy akinek kedve támad rá, szórakoztassa játékával az utazókat. A hangszert egy közeli óvodától kérték kölcsön.
A városi illetékesek elmondták, hogy sokan, akik leültek játszani, nem tartották be a tízperces időhatárt, és akadtak, akik zavaróan hangosan énekeltek vagy túl hangosan ütötték a billentyűket, ami miatt az állomás utazási közleményeit sem lehetett hallani.
A japán közszolgálati televízió által megszólaltatott helybeliek közül néhányan sajnálták, hogy el kellett vinni a zongorát. A helyi illetékesek azonban nem zárták ki, hogy áthelyezik egy olyan helyszínre, ahol nem zavarja a hangosbemondót, és fontolóra veszik azt a megoldást is, hogy meghatározott időre korlátozzák az utcai hangszeren való játékot.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06