Kultúra

Elvitték a zongorát egy japán pályaudvarról, mert zavarta a közönséget

A helyi hatóságok a hétvégén inkább eltávolították a hangszert, hogy ne zavarja az utazókat.

2023.05.02 09:20MTI

A panaszok szerint túl hosszan és túl hangosan játszottak a kakogavai pályaudvaron a közönség számára kitett zongorán az amatőr zenészek, ezért a helyi hatóságok a hétvégén inkább eltávolították a hangszert, hogy ne zavarja az utazókat.

A The Guardian keddi beszámolója szerint a Japán nyugati részén fekvő város állomására alig fél éve tettek ki egy zongorát, hogy akinek kedve támad rá, szórakoztassa játékával az utazókat. A hangszert egy közeli óvodától kérték kölcsön.

A városi illetékesek elmondták, hogy sokan, akik leültek játszani, nem tartották be a tízperces időhatárt, és akadtak, akik zavaróan hangosan énekeltek vagy túl hangosan ütötték a billentyűket, ami miatt az állomás utazási közleményeit sem lehetett hallani.

A japán közszolgálati televízió által megszólaltatott helybeliek közül néhányan sajnálták, hogy el kellett vinni a zongorát. A helyi illetékesek azonban nem zárták ki, hogy áthelyezik egy olyan helyszínre, ahol nem zavarja a hangosbemondót, és fontolóra veszik azt a megoldást is, hogy meghatározott időre korlátozzák az utcai hangszeren való játékot.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.