Sikeres a darab a legendás énekesnőről!
Óriási energiákat mozgósító előadás! Jön a 25. Piaf Piaf a Bárkán!
A 2008 őszén bemutatott produkció március 2-án jegyzi a negyedszázadik előadását. A társulat egészétől óriási energiákat mozgósítóm sajátos musical a Seress Zoltán által vezetett Bárka Színház első előadása volt.
2009.02.27 17:20ma.huA Piaf Piaf ősbemutatóját 1989-ben tartották a Helsinki Városi Színházban. Ennek felújított, a Bárka Színház társulatára átírt, új változata látható most a Bárka Színházban.
A darab írója Juha Siltanen, az egyik legsokoldalúbb finn író, dramaturg, fordító, filmes és televíziós személyiség és Jorma Uotinen világhírű táncos, koreográfus, rendező, énekes; utóbbi a bárkás rendezést is magáénak tudhatja.
A mű középpontjában a legendás énekesnő áll, ám a színpadon korántsem a szokványos romantikus életrajzot látjuk - miközben az előadásban természetesen elhangzik Edith Piaf valamennyi híres dala, és egy pillanatra sem hiányzik az érzelem, a szenvedély.
Uotinen rendezése úgy koncentrál folyamatosan a főhősre, hogy közben az "ensemble-játékot" helyezi előtérbe. A mintegy húszfős csapat szinte mindvégig a színen van, az események szinkronban zajlanak, megismerjük Piafot, a "verebet" és közben megismerjük azt a közeget, amiben felnő, ami meghatározza, ami dalainak gyökere és befogadó otthona.
2009. március 2. 19:00 - Bárka Színház
Juha Siltanen-Jorma Uotinen: Piaf Piaf
Szereposztás:
Varjú Olga, Spolarics Andrea, Varga Anikó, Ladányi Andrea, Ilyés Róbert, Kálid Artúr, Telekes Péter, Pásztor Tibor, Réti Adrienn e.h., Trokán Nóra e.h., Törőcsik Tamás, Dévai Balázs, Fejes Kitty, Fóti Zsófi, Vida Gábor, Solya Ádám, Bánki Zsolt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:10 Rekordszámú turista látogatott Spanyolországba az idei első negyedévben
- 11:10 Önkéntes pénztárak: évente több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a tagok
- 10:09 MGE: minden adott az új autók piacának fellendüléséhez
- 9:08 Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen
- 8:08 A Ladánybene 27 visszament a múltba új lemezén
- 7:55 Csak így tudták eltávolítani a Baltimore-i híd legnagyobb darabját a Dali konténerszállítóról
- 7:07 Közel 600 millió forintos fejlesztéssel megújult a herceghalmi Abacus hotel
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06