Koronavírus

Augusztus végén tarthatják meg a Fishing on Orfű fesztivált

A járványhelyzet miatt új időpontban, augusztus 26. és 29. között lesz a zenei rendezvény, az új program már megtalálható a fesztivál honlapján.

2020.04.07 22:30MTI

Augusztus végén tarthatják meg a Fishing on Orfű fesztivált, a már megváltott jegyek érvényesek az új időpontra is - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

A járványhelyzet miatt új időpontban, augusztus 26. és 29. között lesz a zenei rendezvény, az új program már megtalálható a fesztivál honlapján.

A szervezőknek sikerült kisebb változtatásokkal átszervezniük az eredeti programot, így az nagyjából megegyezik az eredeti tervekkel - olvasható a közleményben.

"A Fishing on Orfű egy teljesen magánkézben lévő vállalkozás, amely már sok éve nagyobb szponzorok és jelentősebb támogatók nélkül működik, szinte kizárólag a jegybevételekből gazdálkodva. A halasztás a több száz munkavállalónk, a több mint 150 fellépőnk és úgy gondoljuk, hogy a közönségünk érdeke is. Bízunk abban, hogy augusztus végén már biztonságban jöhetünk össze Orfűn" - idézi a közlemény Egyedi Pétert, a fesztivál sajtófőnökét.

A rendezvényre március elejére az összes bérlet elkelt, a pénteki és szombati napokra már napijegyet sem lehetett kapni. A jegyvásárlást jelenleg leállították, a tervek szerint júniusban indítják újra.

Bővebb információ a www.fishingonorfu.hu weboldalon található - áll az összegzésben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.