Koronavírus

Újra járnak a külföldön rekedt oroszokat hazaszállító különgépek

Eközben a fertőzöttek száma napi rekordnövekmény mellett kis híján elérte a 7500-at.

2020.04.07 15:20MTI

Oroszország felújította a koronavírus-világjárvány miatt külföldön rekedt állampolgárainak hazaszállítását, hétfőn két, kedden hét különgép indult el. Eközben a fertőzöttek száma napi rekordnövekmény mellett kis híján elérte a 7500-at.

Kedden egyedül Bangkokból négy repülőgépet ütemeztek be. A nap folyamán a tervek szerint hét repatriáló járat mintegy 1500 utassal tér vissza Oroszországba. Tárgyalások folynak a New Yorkban és Jerevánban várakozó orosz állampolgárok hazaszállításáról. A moszkvai amerikai nagykövetség közölte, hogy az Aeroflot kedden New Yorkba induló gépe amerikaiakat visz haza.

Oroszország februártól kezdte el korlátozni a nemzetközi légiutas-forgalmat, majd március 27-től már csak hazatérő állampolgárokat szállító különgépeket fogadtak az orosz légikikötők, majd szervezési és közegészségügyi megfontolásból ezeket is leállították.

Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester, aki egyben az államtanács szakmunkacsoportjának vezetője is, a régiók vezetőivel kedden megvitatta, hogy miként kell biztosítani a külföldről szervezetten visszahozott emberek önizolációját, a koronavírus-szűrés kiterjesztését, az egyéni védőeszközök gyártásának növelését, a helyi egészségügyi rendszerek mozgósítását és az élelmiszer-ellátás zavartalanságát.

Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden gyors felépülést kívánt a koronavírus-fertőzéssel kórházban kezelt Boris Johnson brit kormányfőnek, hozzátéve, hogy "a derűlátás és a humorérzék" segíteni fogja a gyógyulását. Dmitrij Peszkov, Kreml szóvivője kedden újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, hogy Putyint annyira rendszeresen tesztelik koronavírusra, amennyire azt "az orvos célszerűnek látja".

Peszkov szerint Putyin nem sértette meg az önkéntes karantént azzal, hogy hétfőn a novo-ogarjovói rezidenciájáról beutazott Kremlbe egy találkozóra, holott még nem telt el két hét azt követően, hogy felkereste a kommunarkai kórház koronavírus-fertőzötteket kezelő részlegét.

"Minden óvintézkedést megteszünk" - mondta.

Azt hangoztatta, hogy az elnök nem jár népes helyekre és kevesekkel találkozik. A közbevetésre, hogy Putyin a hétfői találkozón két tisztségviselővel is kezet fogott kijelentette: "Ezeket az embereket alaposan megvizsgálták. Ezért adott esetben az elnök fenntartja magának a jogot, hogy azokat megszokott köszönzési szabályokat alkalmazza, amelyeket alkalmasnak gondol"

Peszkov elmondta, hogy még mindig nem született döntés arról, miként fogják megünnepelni a nácizmus felett aratott győzelem 75. évfordulóját. Úgy vélekedett, egészségvédelmi szempontból "nem célszerű" a második világháború veteránjai részt vegyenek a megemlékezés nyilvános rendezvényein.

Az elnöki szóvivő szerint a Kreml nem lát ellentmondást Mihail Misusztyin miniszterelnöknek és Ramzan Kadirov csecsen vezetőnek a régiók közigazgatási határain bevezetett korlátozásokkal kapcsolatos nyilatkozatai között.

"Misusztyin a régiók lezárásának megengedhetetlenségéről beszélt, amire Csecsenföldről az a pontosítás érkezett, hogy szó sincs a régió lezárásáról" - mondta.

Peszkov szerint Misusztyin elsősorban arról beszélt, hogy a régiók ne gátolják a szállítást és a tranzitot, Kadirov pedig azt mondta, hogy ilyesmi nem történik (de az embereket csak helyi lakcímigazolás birtokában engedik be). A szóvivő rámutatott, hogy a járványhelyzet kezelésében, az elszigetelődés mértékének meghatározásában a régiókat hatáskörökkel ruházták fel, de együtt kell működniük a szövetségi kormánnyal.

A kedden közölt hivatalos adatok szerint egy nap alatt 1154-gyel, 7497-re nőtt az új koronavírussal megfertőzöttek száma Oroszországban, ami újabb rekordot jelent. Közülük 5181-et Moszkvában tartanak számon, 697 fős napi növekmény mellett. A halottak száma 58 (ez 11 új elhunytat jelent), a gyógyultaké pedig 494. A fertőzés a 85 régióból immár 81-et érint.

Az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) szerint Oroszországban csaknem 800 ezer szűrést végeztek el eddig, és 185 ezer embert tartanak orvosi megfigyelés alatt, koronavírus-fertőzés gyanújával. Hétfőtől a fővárosban és Moszkva megyében hozzáférhetővé vált a fizetős otthoni tesztelés lehetősége, 1250 rubeles (5500 forint) áron, az egészségügyi személyzet kiszállási költségeit nem számítva.

Az orosz távol-keleti Tengermelléken a hatóságok műszaki nehézségek miatt lemondtak arról a tervükről, hogy keddtől sms-ben megküldött napi engedélyhez kössék az emberek közlekedését. A keddre virradóra beindított rendszert túlterhelték az igénylések.

Moszkvában egy QR-kódos esetenkénti lakáselhagyási engedélyezést terveztek bevezetni, de Szergej Szobjanyin polgármester kijelentette, hogy a fővárosiak egészében véve betartják a kötelezően elrendelt önizolációt, ezért egyelőre csak az igazoltan vírusfertőzött emberek mozgásának felügyeletét erősítették meg.

Az Oroszországi Gyáriparosok és Vállalkozók Szövetsége, a Kereskedelmi és Iparkamara, valamint az Oroszország Támasza és az Üzleti Oroszország elnevezésű társadalmi szervezet a kormányfőőnek küldött levélben támogatást szorgalmazott a vállalatok számára, mert a cégek az összes gazdasági szférában veszteségeket szenvedtek el a COVID-19 miatt.

Az orosz védelmi minisztérium közleménye szerint Belgrádban az orosz katonaorvosok elkezdték a koronavírus-fertőzöttek fogadását. Emellett ugyancsak orosz egészségügyi szakemberek dolgoznak Nagykikindában, Valjevóban, Nisben és Cuprijában. Lombardiában az ottani kontingens egy bergamói tábori kórház olasz katonaorvosokkal való közös üzemetetése mellett 34 idősotthon fertőtlenítését végezte el.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció

Koronavírus - Összegyűjtötte a járvánnyal kapcsolatos tévhiteket a WHO

A vírus elleni védekezés leghatékonyabb módja a gyakori kézmosás.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.