Koronavírus-járvány

Virágzó fák festésével segít elszakadni a rossz hírektől David Hockney brit festőművész

Alkotásaiért mindig is dollármilliókat fizettek a műgyűjtők.

2020.04.04 07:32MTI

Virágba borult tavaszi fákat fest a normandiai házába visszavonult David Hockney, akit a legnagyobb kortárs brit festők között tartanak számon. A BBC News az idős művésszel készült exkluzív levélváltásban bemutatja az új alkotásokat is.

Hockney alkotásaiért dollármilliókat fizetnek a műgyűjtők, két éve a Christie's New York-i árverésén több mint 90 millió dollárért (28 milliárd forintért) kelt el 1972-es Portrait of an Artist (Pool with Two Figures) című festménye, idén februárban pedig 23 millió fontért (9,2 milliárd forintért) cserélt gazdát a Sotheby's londoni aukcióján The Splash című képe, amelyet 1962-ben Los Angelesben festett. Legismertebb alkotásai között van a Westminster-apátság üvegablaka is, amellyel 2018-ban készült el.

Hockney március eleje óta él normandiai házában, amelyet nem sokkal korábban vett és újított fel. Mint a BBC-nek írta, a vidék sok virágzó gyümölcsfája vonzotta. Ezeket a fákat rajzolta, mikor eldurvult a koronavírus-járvány. "Sokan mondták, hogy a rajzaim segítenek elszakadni attól, ami jelenleg zajlik" - idézte a cikk szerzője a művész levelét.

Egyik képét, amelynek címe, Do Remember They Can't Cancel the Spring (Emlékezz, a tavaszt nem lehet törölni), már publikálta is, ezt követte kilenc szintén friss festmény ebből a sorozatból.

"Folytatom a munkát, mert úgy látom, ez most különösen fontos. Elég bolond módon elvesztettük a kapcsolatot a természettel, holott a részei vagyunk, nem kívülállók. Ez idővel véget ér, és akkor mi lesz? Mit tanultunk?" - tette fel a kérdést Hockney, aki szerint a művészet forrása a szeretet, és aki - mint írta - szereti az életet.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.