Programajánló
Legyen mindig péntek! címmel koncertsorozatot ad a Tankcsapda
Legyen mindig péntek! címmel koncertsorozatot ad a Tankcsapda, a háromtagú együttes a tavalyi 30 éves jubileuma után idén három koncerten vonultatja fel eddigi életművét a Budapest Park közönségének.
2020.01.12 00:30MTIMájus 1-jén, július 31-én és október 2-án három évtized dalaival várja az érdeklődőket a rockegyüttes. Az első koncerten a kezdeti évek dalait játsszák el, ekkor az 1989 és 1999 között megjelent dalokból válogatnak, így elhangzanak majd olyan klasszikusok is, mint A legjobb méreg, A Rock & Roll rugója vagy az Egyszerű dal. A második alkalommal a kétezres évek első évtizedét idézik meg, majd a 2010-es évek dalai csendülnek fel, hallható lesz a Rockmafia Debrecen című lemez és a Liliput Hollywood album is.
A Tankcsapda története 1989 februárjában indult, első lemezeik (Baj van, Punk & Roll és A legjobb méreg) még kazettán jelentek meg. A zenekar, fiatal kora ellenére ekkoriban már együtt játszott a Motörheaddel, de a Sziget Fesztivál Nagyszínpadán is fellépett.
Minden koncerten öt dalt a közönség szavazhat majd be az adott korszakból. A három koncertre bérlet is váltható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06