Kultúra

Budapesti fiatalok is szavaznak az Európai Filmakadémia Fiatal Közönség Díj nyerteséről

A Fight Girl, a Los Bando, valamint az Oldboys címú ifjúsági filmekre adhatják le voksukat a 12 és 15 év közötti diákok.

2019.05.04 01:30ma.hu

Budapesti fiatalok is szavaznak az Európai Filmakadémia Fiatal Közönség Díj nyerteséről május első vasárnapján a Tabán moziban, ahol a Fight Girl, a Los Bando, valamint az Oldboys címú ifjúsági filmekre adhatják le voksukat a 12 és 15 év közötti diákok - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap pénteken az MTI-vel.

Az egész napos programon 16 iskolából érkező magyar résztvevők 55 európai város diákjaival párhuzamosan nézik meg az Európai Filmakadémia Fiatal Közönség Díjának (Young Audience Award) három jelöltjét, és szavaznak is a legjobbra.

Európai szakemberekből álló zsűri választotta ki a három idei jelöltet - a Fight Girl (rendező: Johan Timmers, Hollandia-Belgium), a Los Bando (rendező: Christian Lo, Norvégia-Svédország) és az Oldboys (rendező: Toby MacDonald, Anglia-Svédország) című ifjúsági filmeket.

A budapesti résztvevők a vetítések között Madarász Isti forgatókönyvíró-rendezővel és Varró Attila egyetemi tanárral vitathatják meg és elemezhetik a látottakat a Tabán moziban. Az Európán átívelő eseményen a filmeket moziteremben, széles vászonra vetítik eredeti nyelven, magyar felirattal. A program során a budapesti közönség többször kapcsolatba lép online a többi résztvevővel Európa szerte.

A három jelölt film a nagyközönség számára online megtekinthető a Fiatal Közönség Díj honlapján.

Az Európai Filmakadémia által életre hívott Fiatal Közönség Díj Napját (Young Audience Film Day) ezúttal már 55 európai városban rendezik meg bízva abban, hogy a program minél több fiatal figyelmét felhívja a mozizásra, mint értékes közösségi élményre és elősegíti a filmszerető és filmértő közönség utánpótlását.

A Filmalap 2013-ban azzal a céllal csatlakozott az Európai Filmakadémia Fiatal Közönség Díj Napjához, hogy népszerűsítse a közös mozizást és elősegítse a magyar fiatalok értő, tudatos és nyitott filmfogyasztóvá válását - írták a közleményben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.