Programajánló

Kezdődik a Filharmónia Tisza bérletsorozata Szegeden

Az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus hangversenyével kezdődik a Nemzeti Filharmónia Tisza bérletsorozata október 8-án Szegeden.

2018.10.02 02:30MTI
hirdetés

Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország NKft. ügyvezető igazgatója a sorozatról tartott hétfői sajtótájékoztatón elmondta, az öt különleges előadás maradandó zenei élményt ígér mindenkinek.

A nyitóhangversenyen a Szegedi Nemzeti Színházban Mozart remekművei csendülnek föl, Vashegyi György kutatásai alapján a legtökéletesebb korhű interpretációban. Az est csúcspontja a Requiem lesz, amelyet először hallhat majd a szegedi közönség úgy, ahogy annak idején azt a zeneszerző megírta. A műveket olyan hangszereken adják elő, mint annak idején, köztük megszólal majd két - a küllemében leginkább a fagotthoz hasonlító - basset kürt is.

November 19-én a Nemzeti Filharmonikus Zenekar lép föl a Tisza-parti városban Hamar Zsolt vezényletével. A koncerten szerepel a műfajában a zeneirodalom egyik legnépszerűbb alkotása, Csajkovszkij D-dúr hegedűversenye Kállai Ernő hegedűművész közreműködésével.

A sorozat hagyományos karácsonyi hangversenyét december 19-én tartják. A Szegedi Kamarazenekar előadja többek között Händel és Mozart egy-egy harsonaversenyét, melyen Gyivicsán György játszik szólót.

Február 8-án a Magyar Állami Operaház vendégszerepel a csongrádi megyeszékhelyen Puccini legnépszerűbb művével, a Bohémélettel, a tenor főszerepet a Szegedi Nemzeti Színház operaénekese, László Boldizsár alakítja.

A záró koncertet április 18-án a Szegedi Szimfonikus Zenekar adja. A hangversenyen a komolyzenében ritkán hallható szájharmonika is szerepet kap. A hangszert Sigmund Groven, napjaink egyik legjelentősebb szájharmonika-játékosa szólaltatja meg.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.