Programajánló

Shinedown-koncert júniusban a Barba Negra Trackben

Napjaink egyik népszerű amerikai rockzenekara, a Shinedown első magyarországi koncertjét adja idén nyáron.

2018.03.13 00:30MTI
hirdetés

A floridai együttes új lemezére épülő turnéja keretében június 18-án lép fel a fővárosi Barba Negra Trackben - közölte a szervező Live Nation hétfőn az MTI-vel.

Mint az ajánló felidézi, az Atlantic Records 2000-ben lemezszerződést ajánlott Brent Smith énekes-dalszerzőnek, akinek akkor még nem volt zenekara. Az előadónak barátai mutatták be Jasin Todd gitárost és Brad Stewart basszusgitárost, Barry Kerch dobost pedig egy meghallgatáson választották ki - így alakult meg a Shinedown, amely azóta öt albumot készített, és világszerte több mint tízmillió albumot adott el.

A Shinedown alapító felállásából napjainkra Smith és Kirch maradt, mellettük Zach Myers gitározik és Eric Bass játszik basszusgitáron. A csapat debütáló lemeze, a Leave a Whisper 2003-ban jelent meg. Az anyag nem lett azonnal siker, de a széleskörű turnézásnak és a jól fogyó kislemezeknek köszönhetően végül az Egyesült Államokban közel 1,3 millió példányt adtak el belőle. A zenekar harmadik albuma, a The Sound of Madness 2008-ban rögtön a Billboard lista nyolcadik helyén nyitott, majd 120 hétig folyamatosan ott maradt és több mint kétmillió példány fogyott belőle.

A hatodik stúdiólemez Attention, Attention címmel május 4-én fog megjelenni. Az együttesnek eddig tizenegye dala vezette a Billboard Rock listáját, legutóbb 2016-ban a How Did You Love.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.