Programajánló

Fezen - A Ministry is fellép az idei fesztiválon

Az ipari metál zene élő legendája, a chicagói Ministry is fellép az idei Fehérvári Zenei Napokon (Fezen). A koncert július 27-én lesz Székesfehérváron.

2018.03.12 23:30MTI
hirdetés

A frontember Al Jourgensen által vezetett Ministry a múlt héten jelentkezett új albummal AmeriKKKant címmel (ez a csapat tizennegyedik stúdiólemeze), a Fezen-koncert az ehhez kapcsolódó turné egyik állomása - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.

A Ministry eddig kétszer járt Magyarországon, mindkétszer - 2006-ban, valamint 2012-ben - a Sziget fesztiválon lépett fel. Al Jourgensen 1981-ben még szintipop jellegű zenekarként hozta létre a Ministryt, de elég hamar átigazolt a metál műfajába, ahol rátalált indusztriál alapú sajátos stílusára. A Ministry az elmúlt évtizedekben olyan előadókra volt hatással, mint a Nine Inch Nails vagy Skinny Puppy.

Az együttes története során többször leállt, feloszlott, de a harcos, politikus dühvel teli szövegeiről elhíresült Jourgensen időről-időre feltámad, és új lemezt készít, illetve turnéra indul. A zenész hallatta a hangját a Bush-éra idején, a gazdasági válság után, legutóbbi az amerikai elnökválasztás és Donald Trump személye ihlette meg a Ministry-főnököt.

A Ministry 1992-es lemezével, a Psalm 69-el ért fel a csúcsra: a több mint egymillió példányban elkelt albumon olyan metál alapvetések szerepelnek, mint a N.W.O., a Just One Fix, a Hero vagy a Jesus Built My Hotrod. Az N.W.O.-t Grammy-díjra is jelölték 1993-ban a legjobb metál előadás kategóriában.

A csapatban az éneklő (hörgő), gitározó és zenéket programozó Jourgensen mellett jelenleg John Bechdel (billentyűs hangszerek), Sin Quirin (gitárok), Cesar Soto (gitárok, vokál) és Tony Campos (basszusgitár, vokál) szerepel, a koncerteken Dj Swamp (lemezjátszó, elektronika), Joey Jordison (dobok) és Burton C. Bell (vokál) egészíti ki őket.

Idén a megszokottnál egy héttel korábban, július 25-től 28-ig rendezik Székesfehérváron a Fezen Fesztivált. A szervezők már korábban bejelentették a Prodigy, a Mr. Big, a Helloween, az Enter Shikari, a hazai mezőnyből Ákos, a Tankcsapda, Rúzsa Magdi a Quimby fellépését.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.