Gyász

Koós János: az énekesek közül Aradszky László volt a legjobb barátom

A táncdalénekes váratlan halála pályatársát és egyben jóbarátját is mélyen megrendítette.

2017.10.09 11:54MTI
hirdetés

Elhunyt Aradszky László táncdalénekes. A hatvanas évek egyik legnagyobb sztárelőadója vasárnap este halt meg, életének 83. évében – közölte a család hétfőn az index.hu-val. Az énekes otthonában hunyt el, halálának okát egyelőre vizsgálják. Temetéséről később intézkednek.

Koós János, akivel nagyon jó viszonyt ápolt így fogalmazott hétfőn az MTI-nek: “A hatvanas évek elején, több mint ötven évvel ezelőtt ismerkedtünk meg. Mindketten indultunk az első Táncdalfesztiválon 1966-ban, aztán a következő ötön is, egészen 1972-ig. Nyugodtan mondhatom, hogy az énekesek közül ő volt a legjobb barátom. Néha csipkelődtünk, cukkoltuk egymást, de ez inkább a külvilágnak szólt, mert nagyon szerettük egymást.”

Mint felidézte, ő vitte el a szintén fradista Aradszkyt a SZÚR-ra, a színészek és az újságírók közötti népszerű futballmeccsre, amelyet 1963-tól a Népstadionban tartottak minden évben.

“Hasonló stílust képviseltünk, a közönség nagyon szerette Lacit. Aranyos ember volt, mindig jókedvű, mosolygós, és dalai sem voltak szomorúak. Nem véletlen, hogy több mint ötven éven át nagyon sikeres tudott lenni ebben a szakmában. Biztos vagyok abban, hogy Magyarországon évtizedek múlva is mindenki tudni fogja az Isten véled, édes Piroskám!-at” – mondta Koós János.

Hangsúlyozta, hogy bár a táncdalfesztiválokon versenyeztek egymással, nem voltak egymás vetélytársai. “Húsz-huszonöt énekes ült együtt egy fesztivál öltözőjében, és röhögve beszélgettünk, és nagyon tudtunk örülni mások sikereinek is”. Az énekes kitért arra, hogy éppen vasárnap, Aradszky László halála előtt volt a televízióban, ahol a táncdalfesztiválra emlékező műsort vettek fel. “Későbbre várták Lacit is, de valószínűleg már nem tudott elmenni”.

Kapcsolódó írások:

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.