Tánc

A hétköznapokban rejlő feszültségekről szól Molnár Csaba új koreográfiája

A fájdalom és az öröm kettőssége, a testi-lelki bántalmazás és a mindennapi kapcsolatokban rejlő feszültség áll a középpontjában Molnár Csaba Az ökör című koreográfiájának, amely október 27-én és 28-án mutatkozik be a magyarországi közönség előtt a Trafó Kortárs Művészetek Házában.

2016.10.21 04:30MTI

A produkció olyan témákat boncolgat, mint a rohanás, a megfelelési kényszer, az örökös elvárások és a kapkodás, amelyeket talán minden ember megtapasztal a hétköznapokban - olvasható az előadás ismertetőjében.

Az ökör erős, szenvedélyes, de termékenységétől megfosztott állat: erejét pont úgy korlátozzák, ahogyan az információdömping és a teljesítménykényszer szorítja az embereket keretek közé. A zajos, pulzáló produkció a mindennapi agresszióra és az emberek félelmeire reagál, valamint arra a kapcsolatteremtési vágyra, amely egyre központibb kérdés napjainkban.

A produkció formanyelve eltér Molnár Csaba korábbi koreográfiáitól. Ismét mély mondanivaló és humor jellemzi az előadást, amelyet azonban a komikum ezúttal keserűbbé tesz. Iróniában és lazaságban viszont most sem lesz hiány.

A koreográfus eddig is bátran használta más előadóművészeti ágak eszközeit. Ezúttal azonban a színházból nem a szöveget, hanem dramaturgiai és látványelemeket kölcsönöz, a zenét pedig zörejek és hangjáték alkotja.

Az ökör munkabemutatóját Prágában tartották, az előadás azóta vendégeskedett Varsóban is, a magyarországi premier október 27-én ás 28-án lesz a Trafóban.

A koreográfiában két olyan alkotó is színre lép, akik nemrég kerültek a pályára. Szeri Viktor és Vavra Júlia egyaránt készítettek már saját produkciót. Vavra Júlia a Cipolla Collectiva tagjaként bontakoztatta ki alkotói tehetségét Nagy Csillával közösen. Tavaly bemutatott Öböl című előadásukat Lábán Rudolf-díjra jelölték. Szeri Viktor az Artus Arccal a halnak című programjában szerepelt szólójával és az előadást a Sziget Fesztiválra is meghívták.

Molnár Csaba a Budapest Táncművészeti Szakközépiskolában kezdte táncművészeti tanulmányit, majd a brüsszeli P.A.R.T.S.-ban folytatta. 2010-től dolgozik a Hód Adrienn vezette Hodworks-szel.

Alkotóként és előadóként is részt vett a számos díjat bezsebelő Nyúzzatok meg című produkcióban, amellyel mára bejárta a világot. Önálló koreográfusként két éve a Trafóban mutatta be Dekameron című koreográfiáját, tavaly pedig az Eclipse című előadást, amelyet idén több európai városba is elvitt. Marcio Canabarróval közös darabja, a Tropical Escape idén Lábán Rudolf-díjat kapott.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció

Pattanjunk fel! - Csurgó és Abasár

Csurgó egy 5300 lelket számláló kisváros Belső-Somogy, Zalai-dombság, és a Dráva vidék - találkozásánál, történelme egészen az államalapításig nyúlik vissza.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.