Programajánló
Újra indulnak az Akadémia38 képzései
Szeptember 11-ig lehet jelentkezni az A38 hajó koncerthangosító-, koncertvilágosító- és mozgóképgyártó-iskolájába. A szervezők szeptember 4-én, vasárnap délután nyílt napot tartanak.
2016.08.01 05:24MTIAz Akadémia38 célja, hogy használható gyakorlati tudással és biztos elméleti alappal felvértezett szakembereket képezzen. Az iskolában intenzív gyakorlati képzést és komoly elméleti ismereteket kínálnak neves oktatóktól, kis létszámú csoportokban az A38 komplex technikáján - közölte a kulturális központ az MTI-vel.
Mint írták, az A38-on évente hétszázötven programot, koncertet tartanak. Az ország egyik legjobban felszerelt mozgóképgyártó műhelye, ami évente kétszázhatvan televíziós produkciót készít, és egy naponta jelentkező élő magazinműsor, az M2 Petőfi TV-n jelentkező Én vagyok itt gyártási helyszíne. A tizenhárom éve működő cég eddig több mint tízezer programot, koncertet, kiállítást, színházi előadást szervezett és bonyolított le, mintegy kétezer televíziós műsort, illetve dokumentumfilmet készített, és több száz élő televíziós adást bonyolított le.
"A mozgóképgyártó-, hang- és világítástechnikus-képzéseken tanuló diákok magas színvonalú elméleti képzést kapnak neves oktatóktól, másrészt folyamatos, intenzív gyakorlati képzésben is részesülhetnek az A38 hajón megvalósuló számtalan produkcióban" - szerepel a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 A MATE csaknem 3 milliárd forintból fejleszti a képzési infrastruktúráját
- 22:46 Vihar - Jelentős késések a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
- 21:50 Brexit - Megkönnyíti a brit kormány az EU-állampolgárok végleges letelepedett státusának megszerzését
- 20:49 Színháztörténeti dokumentumokat vásárolt meg az OSZMI Timár József családjától
- 19:48 A magyar, román, szász és roma kultúrát is bemutatja a Maros megyei ízek és hagyományok fesztivál
- 18:42 Minden eddiginél több program az idén a Városmajorban
- 17:25 Spanyolország hazahívja Buenos-Aires-i nagykövetét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06