Képzésvezető

Már látszanak a Delta tehetséggondozó akadémia első eredményei

Idén 154 érettségizett fiatal vehet részt az ingyenes képzés első évfolyamán, felük Békés és Csongrád megyékből, felük Erdélyből érkezett az egyhetes nyári akadémiára, Gyulára.

2016.08.01 03:29MTI

A tehetséggondozással és vezetőképzéssel foglalkozó Dél-alföldi Talentum (Delta) Akadémiát célokkal, példaképekkel, emberi tartással rendelkező, megfelelő morális alapon álló fiatalok hagyják el - mondta Antal Zsolt, a képzési program vezetője, a Nemzeti Közszolgálata Egyetem docense az MTI-nek.

Az akadémiát, amely a felsőfokú oktatási rendszerrel párhuzamos tehetséggondozó rendszer, Barkász Sándor Békés megyei vállalkozó, vízépítő mérnök, a Békés Drén Kft. tulajdonosa és vezetője alapította 2011-ben. Az intézmény a vezetői alkatú fiatalok kiválasztásával és képzésével foglalkozik.

Idén 154 érettségizett fiatal vehet részt az ingyenes képzés első évfolyamán, felük Békés és Csongrád megyékből, felük Erdélyből érkezett az egyhetes nyári akadémiára, Gyulára.

Barkász Sándor az MTI-nek elmondta: e két megye, valamint a székelyföldi Hargita és Kovászna megyék valamennyi középiskolájába elküldenek egy - eredetileg a második világháború során Amerikában kidolgozott - pszichológiai kérdőívet, amelyet a végzős diákok, mintegy 12 ezren, kitölthetnek. A visszaküldött kérdőíveket kiértékelik, s akiknél azt találják, hogy vállalkozói alkat, képes lehet egy tíz- és akár egy ezerfős vállalat vezetésére is, meghívják az akadémiára.

Barkász Sándor kifejtette: azért hozta létre a Delta Akadémiát, mert fejlesztőmérnökként, vállalkozóként azt tapasztalta, hogy Magyarországon arra van szükség, hogy hazai kis- és középvállalkozók legyenek képesek minél több magyar embernek munkát, ezáltal biztonságot nyújtani. Jelenleg ugyanis elsősorban a profitorientált multinacionális vállalatok szívják el a legtehetségesebb szakembereket - vélekedett.

Az elsőévesek idén egy hét alatt 13 előadást hallgatnak meg, mások mellett Eperjes Károly színművész, Németh Erzsébet szociálpszichológus, Csókai András agysebész, Magyar Levente gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár, Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök, Csák Gyula, az Alföldvíz Zrt. vezérigazgatója vagy Bajor Péter, a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének ügyvezető elnöke tart képzéseket. A fiatalok az előadók saját példáján keresztül tanulnak, követendő példákat látnak, megismerik önmagukat, az iskolához és az élethez való jó hozzáállást sajátítják el, emellett kapcsolati hálót és közösséget építenek - mondta Barkász Sándor.

Antal Zsolt közölte: két évfolyam végzett már az akadémián, a húszas éveik elején járó fiatalokról van szó, akikről már most látszik, hogy önismerettel rendelkező, érett gondolkozású emberekké váltak.

A nyári akadémián körülbelül fele-fele arányban tanulnak lányok és fiúk, azaz a nemek közti különbségek, amelyek a munkaerőpiacon a vezetők körében megjelennek, ebben a korban még nem mutathatóak ki - jegyezte meg.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense úgy látja, az intézményes felsőoktatásnak is nagy szüksége lenne a diákok még pontosabb mérésére, a személyes kompetenciafejlesztésre, amely egyéni vagy kiscsoportos képzésekben nyilvánul meg. A Delta ezt a szemléletet követi a tehetséggondozásban az első pillanattól kezdve, ami egyedülálló és hiánypótló kezdeményezés - húzta alá.

Hozzátette: véleménye szerint az akadémia elvégzése 5-10 évvel közelebb hozza a fiatalokat ahhoz, hogy ténylegesen vezetővé váljanak.

A Dél-alföldi Talentum Akadémia 2011-ben 63 érettségizett diák képzésével indult, tavaly már 207 fiatal ingyenes képzését biztosította. A Delta fővédnöke Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök és Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.