Programajánló
Néptáncfesztivált rendeznek Tatán
A tatai Angolparkban a hétvégén rendezik meg a 17. Tatai Sokadalmat, a népművészeti fesztiválon mintegy félszáz program várja az érdeklődőket.
2016.06.18 01:30MTIA gyermekes családokat meseelőadások, gyerekkoncertek és hagyományéltető, interaktív múzeum várja a rendezvényen - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
A Sokadalom második napján, szombaton mutatják be Kun Katalin rendezésében a Jeles napok, ünnepek című néptánc-összeállítást. A Kárpát-medence tradícióit felelevenítő, számos hiteles forrásból, leírásból összeállított program az év jeles napjaihoz kötődő népszokásokat mutatja be. Az előadás a nagyközönség számára is meghirdetett tűzugrással végződik.
A helyi együttesek mellett a Kuttyomfitty társulat, a Bábakadabra Bábszínház, a Csurgó és Bazseva Zenekarok, Écsi Gyöngyi felvidéki mesemondó, a Kolompos Együttes, a Cserszömörcze Együttes is fellép .
Pénteken kora este Ferenczi György és a Rackajam, szombaton a Kenderke Barátai Zenekar, vasárnap a Cimbaliband ad koncertet, az estéket táncház zárja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:10 KIM: a technikumok a legnépszerűbbek nyolcadik osztály után
- 15:02 Magyarország nevezetes fáit bemutató kiállítás nyílik a badacsonyörsi Folly Arborétumban
- 14:00 Nagy Márton: Magyarországnak szüksége van a kínai kapcsolatokra
- 13:30 Cannes - Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap Meryl Streep a fesztivál megnyitóján
- 12:58 Kétnapos koreai kulturális fesztivált rendeznek Budapesten
- 12:10 DK: azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon!
- 11:57 Létrejött Magyarország harmadik UNESCO-tanszéke
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06