Programajánló

Megnyílt a Szent István Könyvhét

Az eseményt Erdő Péter bíboros, a Szent István Társulat (SZIT) fővédője nyitotta meg a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen.

2016.05.09 13:57MTI

Megkezdődött a XXIV. Szent István Könyvhét hétfőn Budapesten, az eseményt Erdő Péter bíboros, a Szent István Társulat (SZIT) fővédője nyitotta meg a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen.

Erdő Péter kiemelte: a Szent István Könyvhéten résztvevő kiadók és a megjelent könyvek száma bizonyítja, hogy a nyomtatott könyv, a papíralapú kommunikáció még nem a múlté. "Ezen a könyvhéten ezt is ünnepeljük" - mutatott rá a bíboros hozzátéve, hogy a különböző nyelvek, a kommunikáció különböző útjai kiegészítik egymást, és "ugyanazt az embert kell, hogy szolgálják".

"A teljesség igényével kell a hitünk örömét továbbadni, minden ember felé és minden nyelven" - fogalmazott.

Rózsa Huba, a Szent István Társulat alelnöke ismertette: a keresztény szellemiségű könyvkiadók seregszemléjén a budapesti Ferenciek terén felállított pavilonokban 30 könyvkiadó csaknem 7 ezer kiadvánnyal, köztük 71 könyvheti újdonsággal várja a könyvhétre látogatókat.

A hétfőtől szombatig tartó rendezvény keretében 43 szerző dedikálja majd könyveit, a Stephanus Könyvesházban pedig minden délután előadásokat és könyvbemutatókat tartanak.

Sarbak Gábor, a Szent István Társulat elnöke a könyvhétre megjelent könyveket bemutatva kiemelte Lukács László Az Igazság munkatársa című könyvét, amely az első magyarul olvasható, a teljesség igényével megírt könyv XVI. Benedek pápa munkásságáról.

Kitért Bodnár Dániel Szent Mártonról írt könyvére, amely a fiatalabb korosztállyal szeretné megismertetni a tours-i püspököt. Szólt továbbá a Verbum kiadó által megjelentetett, Márton Áron gyulafehérvári püspök életét bemutató DVD-ről, az Etalon Kiadó által kiadott Vizsgálat Pio atya ügyében című könyvről, amely a korábban titkos vatikáni aktákat dolgozza fel, valamint az Új Ember Kiadó Kényszer ellenére címmel megjelent, a szaléziak kommunizmus alatti működését bemutató kötetéről.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.