Négy hónap kemoterápia után
Orvosai szerint legyőzte a rákot Karel Gott
A mintegy négy hónapos kemoterápiás kezelést lezáró pénteki orvosi vizsgálat kimutatta, hogy a nyirokcsomórák eltűnt Karel Gott testéből.
2016.03.18 17:58MTI"A vizsgálatok eredménye számomra hatalmas örömöt jelent, mert megerősítette bennem a reményt, hogy visszatérhetek az életbe. Természetesen most még túl kell esnem az elkerülhetetlen lábadozáson, rehabilitációkon, tehát még rendszeresen be fogok járni a kórházba az orvosokhoz. Leginkább azonban annak örülök, hogy fokozatosan elkezdhetem hangszálaim rehabilitációját is" - nyilatkozta Karel Gott a sajtónak. Megjegyezte: tudatában van annak, hogy súlyos betegségen ment keresztül, ezért ezentúl minden területen nagyon óvatosnak kell lennie.
A betegségét november elején nyilvánosságra hozó Karel Gott, akit tavaly már a 40. alkalommal választottak az év énekesének Csehországban, már március elején, a kemoterápiás kezelés befejezése után nyilvánosan mondott köszönetet a támogatásért a prágai Egyetemi Közkórház orvosainak és ápolóinak, valamint barátainak és rajongóinak.
Közölte, hogy főként a feleségétől, Ivanától és a többi családtagjától kapott támogatásnak köszönhetően sikerült megküzdenie a kemoterápia nehézségeivel.
Betegsége és a kezelés ellenére a töretlenül népszerű énekes november végén személyesen vette a jubileumi, immár ötvenedik alkalommal átadott díjat, amely 1964-től 1991-ig az Arany Csalogány, majd egyéves szünet után 1993-tól a Cseh Csalogány nevet viseli. A közönség hosszú percekig felállva vastapssal és éljenzéssel köszöntötte az énekest, s ugyanilyen ovációk kísérték távozását is a színpadról.
A 40-szeres Arany-, majd Cseh Csalogány-díjas énekes világszerte 50 arany-, ezüst- és platinalemezt nyert el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:11 Ismét Sadiq Khant választották London polgármesterévé
- 16:10 KIM: a technikumok a legnépszerűbbek nyolcadik osztály után
- 15:02 Magyarország nevezetes fáit bemutató kiállítás nyílik a badacsonyörsi Folly Arborétumban
- 14:00 Nagy Márton: Magyarországnak szüksége van a kínai kapcsolatokra
- 13:30 Cannes - Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap Meryl Streep a fesztivál megnyitóján
- 12:58 Kétnapos koreai kulturális fesztivált rendeznek Budapesten
- 12:10 DK: azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon!
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06