MMA

Év végére költözhet a Hild-villába az MMA művészetelméleti intézete

Várhatóan 2016 utolsó negyedévében költözhet be a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete (MMA MMKI) új otthonába, a Hild-villába.

2016.03.17 02:30MTI
hirdetés

A kutatóintézet megalapításával az MMA egy olyan intézmény létrehozásába kezdett bele, amely példa nélküli: az összművészeti jelleg és a jelenkorból induló kutatási profil egyaránt egyedülálló - hangsúlyozta az MMKI tevékenységéről szóló szerdai budapesti sajtóbeszélgetésen Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára.

Felidézte, hogy az akadémia 2013. májusi közgyűlése fogadta el azt a döntést, amely az év végén lehetővé tette jogi értelemben is az intézet megalapítását. A vezetői pályázatot 2014 elején írták ki, de nem találtak olyan jelentkezőt, aki minden kritériumnak - a művészeti élet és az MMA működési logikájának ismerete, tudományos és tudományszervezési rutin, általános menedzseri képességek - egyaránt megfelelt volna. Az MMA elnöksége ezért a főtitkár javaslatára 2015. február 1-jei hatállyal Kocsis Miklós közgazdászt, jogtudóst, a kulturális jog szakértőjét bízta meg az igazgatói feladatok ellátásával.

Kocsis Miklós elmondása szerint 2015 nyarára sikerült kialakítani az MMKI szervezeti struktúráját, ezután kezdték meg azoknak az összművészeti szemlélettel rendelkező szakembereknek a felkutatását, akik képesek és hajlandóak az intézet munkájában részt venni.

Tudatos döntés, hogy a kutatói állományt még nem töltötték fel teljesen - jegyezte meg Kocsis Miklós. Mint az MTI kérdésére hozzáfűzte: jelenleg az igazgatóval együtt hat kutató főállásban és kettő másodállásban dolgozik az intézetben, továbbá két fő nem kutató munkakörben; a 2016-ra engedélyezett létszámkeret 13 fő, az ideális a 25-30 fős közalkalmazotti kutatói állomány lehet majd, a szükséges adminisztrációs háttérrel.

Beszámolója szerint 2016 első félévének végére készül el az MMKI kutatási stratégiája, de néhány rövid távú projektet már elindítottak. Megkezdődött például az MMA ösztöndíjasai tanulmányköteteinek kiadása, fokozatosan bekapcsolódnak az akadémiai konferenciaszervezésbe, és több szakmai anyaggal, tanulmánykötettel is elkészültek.

Kocsis Miklós hozzáfűzte: az MMKI aktívan részt vesz a művészetigazgatás és művészetmenedzsment szak megszervezésében a Károli Gáspár Református Egyetemmel együttműködésben, és két nemzetközi V4-es pályázaton is indult.

Újságírói kérdésre elmondta, hogy a csonka 2015-ös évben 20 millió forintot költöttek a munkatársak bérére. Idén 174,9 millió forint az MMKI költségvetése, ennek döntő részét már érdemi szakmai célokra - a kollégák bérére, konferenciaszervezésre, kiadványokra - tudják fordítani, majd a Hild-villa rekonstrukciója és a költözés lezárulta után több anyagi forrás jut a kutatásokra.

Kucsera Tamás Gergely hangsúlyozta, hogy a több mint egymilliárd forintos Hild-villa beruházást döntő részben az MMA elmúlt három éves megtakarításaiból sikerül megvalósítani. Az MMKI költségvetésében az idei még nem lesz bázisévnek tekinthető, hiszen az épület belakása 2017-ben is zajlik majd, közben a személyi állomány fejlesztése folyamatos - jegyezte meg.

Az MTI kérdésére a főtitkár elmondta: mivel Kocsis Miklós megbízatása október végén lejár, az MMA elnöksége tavasszal megvizsgálja egy igazgatói pályázat kiírásának lehetőségét.

Kucsera Tamás újságírói kérdésre a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) sorsáról is szólt. Mint hangsúlyozta, az MMA alakulása óta figyelemmel kíséri a filmművészet ügyét, sikeres együttműködést is bonyolított már a bürokráciacsökkentés keretében vélhetően rövidesen megszűnő MaNDA-val. Az MMA egyeztetett az ügyben a kulturális tárcával és nem zárkózott el annak lehetőségétől, hogy a MaNDA feladatainak jövőbeli fenntartásában részt vállaljon - jelezte a főtitkár.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

Digitális Messiás: gondolatőrség születetőben - avagy addig olvass a jövőben, amíg szabad...

screenshot

A hetente 300-400 ezer Facebook-követővel rendelkező K.T. Zelenayt fenyegették már meg halálosan Jézus második élete című könyvéért, vajon most mire számíthat?

hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.