Csak külön engedéllyel lehet más helyre szállítani
Jogerősen is védett a Golgota
A festményt csak külön engedéllyel lehet más helyre szállítani, és az állam élhet elővásárlási jogával.
2016.03.08 07:55ma.huJogerősen is védetté nyilvánították a Munkácsy-trilógia részét képző Golgota című festményt - közölte az alkotás védettségének ügyében első- és másodfokon is eljáró Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ a Magyar Időkkel.
A döntés értelmében a festményt csak külön engedéllyel lehet kivinni az országból, de még a debreceni Déri Múzeumból is más helyre szállítani, miközben az állam élhet elővásárlási jogával.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábban jelezte, hogy a képet a jegybank értéktár programjának részeként kívánja megvásárolni, a műkincsvételre vonatkozó lehetőségeken belül, hatmillió dolláros - több mint 1,6 milliárd forintos - vételárért.
A Forster Központ tavaly november 20-i elsőfokú döntésében vette fel a védett műalkotások listájára az amerikai-magyar üzletember, Pákh Imre tulajdonában lévő Golgotát.
A védetté nyilvánítás előtt az amerikai-magyar műgyűjtő kilencmillió dollárt kért a trilógia tulajdonában lévő darabjáért és többször azt állította, hogy egy orosz vevőjelölt már érdeklődik a festmény iránt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:51 Freund Tamás: sorskérdés a hazai tudományos eredmények nemzeti érdekeknek megfelelő hasznosulása
- 22:50 MTA-közgyűlés - Akadémiai elismeréseket adott át Freund Tamás
- 21:50 Az AutoWallis-csoport 2028-ra 750 milliárd forintos árbevételt tervez
- 20:00 Felföldi László pécsi megyés püspök lesz az idei csíksomlyói búcsú szónoka
- 19:57 Ezen a héten sem volt telitalálat a hatos lottón!
- 18:55 Gulyás Gergely: Magyarország ki akar maradni a háborúból, nem kíván részt venni a NATO missziójában
- 17:54 Az ukrán elnök elbocsátotta Valerij Zaluzsnijt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06